Dagasztókat is díjaztak Muzslyán

Színpad

(MTI) - A vasárnap véget ért, több mint egyhetes fesztiválon előadott 17 darabot a közönségen kívül háromtagú zsűri is értékelte. A két fő elismerés közül a Pataki László-díjat, amely a találkozó legjobb, hagyományos keretek között megvalósított előadásáért jár, a szilágyi Mosoly amatőr színjátszó csoport kapta, Lénárd Róbert Dagasztók című darabjának előadásáért.

 
A Bambach Róbert-díjat a legjobb alternatív vagy új formákat kereső előadásért a Zentai Színtársulatnak ítélték oda. Ők Kovács Ákos és Máriás Endre Az éjjel menyasszonya című művét adták elő. A közönségdíjat a topolyai MARA Amatőr Színház kapta, Luigi Pirandello Az ember, az állat és az erény című darabjának előadásáért. A közösségteremtő tevékenységért járó Garay Béla-díjjal a péterrévei Karinthy Frigyes színjátszó kört jutalmazták.
 
Egy péterrévei színész kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjat is: Dóka József Johann-Wilhelm Möbius szerepét játszotta Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című drámájában. A legjobb női főszereplőnek járó Ferenczy Ibolya-díjra a tóbai Lackó F. Erzsébetet tartották érdemesnek, aki Kató szerepét játszotta Békeffi István és Stella Adorján Jöjjön elsején! című darabjának előadásban.
 
Korábban: