Darvas Iván emlékkiállítás Dunaújvárosban

Színpad


darvasivan.jpg
Darvas Iván

(MTI) - A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában január 15-ig látható tárlatot Szántó András, az MTI Zrt. szakmai alelnöke ajánlotta a közönség figyelmébe. A megnyitón ott volt Keleti Éva fotóművész is, aki fényképezőgépével 1954-től kísérte mindvégig figyelemmel Darvas Iván pályájának alakulását.

   
Megnyitóbeszédében Szántó András hangsúlyozta, a kiállítás arról is szól, hogy a maga területén kiválót alkotó két művész hogyan látta a maga világát. Mint elmondta: a tárlat fotóanyagát az MTI 13 millió negatívumot őrző, valóságos nemzeti kincsestárnak számító fotóarchívumából válogatták.
   
Darvas Iván feledhetetlen alakításait Keleti Éva fotói idézik, az előadott színművekre az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet anyagából válogatott egykori plakátok emlékeztetnek. Köztük van annak az 1954. évi, Madách színházbeli bemutatónak a plakátja is, amelynek Darvas Iván Csehov Három nővér című darabjában egyebek között Pécsi Sándorral, Tímár Józseffel, Kiss Manyival és Dayka Margittal játszott.
    
A tárlat igazi szenzációja az a 30 darabból álló, számítógépes grafikai reprodukciósorozat, amelyen Darvas Iván színészkortársait, köztük Kállai Ferencet, Kaszás Attilát, Bessenyei Ferencet, Törőcsik Marit örökítette meg. A karikatúragrafikák speciális számítógépes programmal készültek, de a művész manuális munkájával egészítette ki.
   
A kiállítás megrendezését már négy-öt évvel ezelőtt tervezte Bíróné Tósaki Kinga, de akkor Darvas Iván azt kérte tőle, várja meg, amíg "friss" grafikai anyaga lesz.