Debreceni Csokonai Színház - 2002/2003. évad

Egyéb

Történelemóra

Hogy mi szükség van néhány "korhadt" információra a múltból? Úgy vélem, aki ma beül egy előadást megtekinteni a Csokonai Színházba, egy kicsit a múltat is látja, hallja. A hajdan volt sikerek ott vannak a falakban, a habarcsban, a levegőben, a színészek lelkében.

A színházi élet első otthona a Piac utcán álló "Fehér ló" vendégfogadó szekérszínében, a "komédiás házban" volt. Itt tartotta első előadását 1798. augusztus 11-én báró Wesselényi Miklós Nemzeti Játékszíni Társasága. 1810-ben ebből a társaságból vált ki az első debreceni önálló társulat, amely 1824-igmaradt együtt. Ezt követően, több mint három évtizedig 25 társulat lépett fel a cívisvárosban.

A mai Kossuth utca Debrecen legrégebbi területe. Már 1850 körül az üzleti, vendéglátó és kulturális központja a városnak. Sok neves épület mellett közel másfél évszázada áll itt Debrecen színháza. 1840 körül merült fel az ötlet és az igény állandó színházra. De -és ez ma egyáltalán nem újdonság - nem volt rá pénz. Csak 1861-ben szavazta meg a városi közgyűlés a kivitelezéshez szükséges összeget, 140 ezer forintot. Skalnitzky Antal lelkesen kezdett a munkához, A kivitelezést Vecsey Imre vállalta. Sok nehézség árán 1865 őszén elkészült a színház. Az ünnepélyes megnyitó október 7-én volt. Jókai prológusát Jókainé Laborfalvy Róza adta elő, majd Katona József Bánk bánja volt az avató előadás. 1896-ban Rózsahegyi Kálmán, majd az 1904-1905-ös évadtól Csortos Gyula karrierje indult e falak közül. A színház 1916-ban vette fel Csokonai Vitéz Mihály nevét. Az utóbbi évtizedekben jelentős rendezők, színészek, operaénekesek dolgoztak itt; a mai társulat méltó örököse a gazdag, sokszínű, sokgyökerű hagyománynak.

A jelen

A 2002-2003 évad társulatát Csutka István igazgató vezeti. Minden létrejött produkcióhoz műsorfüzetet ad ki a színház. Állandó folyóiratként a színház lapja, a SZÍN-LAP jelenik meg.
A színház működéséről, a produkciókról álljon itt néhány találomra kiválasztott kritika.

Erkel Ferenc: Hunyadi László (opera)
"Lengyel György jó tempójú előadást rendezett, pergő színváltásokkal, hatásos színpadi effektusokkal. Színészvezetésével a dráma forrpontjai kiemelt jelentőséget kaptak; és még egy, manapság ritka rendezői erény: a nyitányt hagyta érvényesülni. A Debreceni Filharmonikusok Bartal László vezényletével kitűnő diszpozícióban játszottak, ápolt, kimunkált zenekari hangzást hallhattunk. A kórus, mely főszereplője Erkel operájának Kéringer László betanításában magasan szólt és öröm volt látni, hogy sok fiatal vállalkozik Debrecenben a színházi énekkarban való, nem könnyű munkára. Mindent egybevetve jó szerencsés indulása volt ez az előadás a debreceni színházi szezonnak." (Boros Attila - Új Zenei Újság, 2000. szeptember 23.)

A Csokonai Színház belső tere

Poldini Ede: Farsangi lakodalom (vígopera)
"Debrecen operatársulata szinte a legjobb az országban. Ezért lehetséges, hogy ezt a cseppet sem könnyű művet remek énekesek szólaltatják meg. Mindenekelőtt a főszereplő nemzetes asszonyt játszó Simon Katalin, aki szinte állandóan színen van, és végigénekli a háromfelvonásos darabot. (Ézsiás Erzsébet - Kis Újság, 2000)

Nézzük a jelent! Ugyan jócskán benne vagyunk már az idei évadban, de a hagyomány folytatódik. December 20-án Richard Wagner: LOHENGRIN c. 3 felvonásos operájával zárja a 2002. évi bemutatók sorát a színház. Rendező: Horváth Zoltán Érdemes művész, Henrik német király szerepét Tréfás György Érdemes és kiváló művész, Lohengrint Molnár András m.v. Kossuth-díjas, Érdemes művész alakítja. A premier után 22-én láthatja ismét a közönség a darabot.

Lássunk egy múltbéli példát prózai előadásra is, a jelent erősítendő!

Slawomir Mrozek: Özvegyek (groteszk)
A mostani előadás minden másodperce harmonikus alkotói és kreatív kapcsolatról árulkodik, a színészekkel végzett hathetes intenzív munkáról. Nincs véletlen, esetleges, elhamarkodott megoldás. (Farkas Virág - Zsöllye, 2001. január)

Az idei évadban a Peter Pan - musical, magyar szöveg: Müller Péter Sziámi - (rendező: Csutka István) a "sztárelőadás". A november 22-ei bemutató után december 2-án, majd 3-án két előadásban (15 és 19 órakor) is látható. Karácsony másnapján tér vissza a darab, 28-án és 29-én két előadásban játsszák, egészen 2003. január 25-ig. Szünet csak az újév napján, 1-jén lesz.
A repertoáron lévő darabokból az Árgyélus királyfit december 5-én, majd 7-én két előadásban, A Lúdas Matyit 14-én és 21-én láthatja a közönség.

Mielőtt továbblépnénk az év végi programok ismertetésében, hadd hívjam fel a figyelmet a közelmúlt sikerdarabjára. Ez Háy János: A Gézagyerek c. műve, mely a II. Pécsi Országos Színházi találkozón a Baranya Megyei Önkormányzat díját nyerte el, a darab szerzője különdíjat kapott, a legjobb férfi epizódszereplő díját Miske László és Kóti Árpád nyerte, Maday Gábor, a darab főszereplője pedig pálya díjat érdemelt ki. Mindezeken túl Háy János műve bírja a Színikritikusok Díja 2001/2002 és a legjobb új magyar dráma kitüntető címet is.

A stúdióban Samuel Beckett: Godot-ra várva - tragikomédia két felvonásban - rendezte: Pinczés István Jászai-díjas (dec. 6., 11., 12., 13., 17., 18., és 19-én), Tennesse Williams: Macska a forró bádogtetőn - színmű két részben - rendezte: Kelemen József Jászai-díjas, valamint a Stigma - Maday Gábor estje: válogatás Pilinszky verseiből (dec. 4-én, 15-én) látható.

Részletek a színház honlapján, a www.csokonaiszinhaz.hu címen találhatók.