Diákok az egri színházban

Színpad

 

(MTI) - A teátrum sajtószóvivőjének keddi tájékoztatása szerint a kezdeményezés illeszkedik az iskolák oktatási rendjébe, segíti a gyerekek személyiségfejlődését és javítja kommunikációs képességeiket.
    Mint Pilisy Csenge az MTI-nek elmondta, elsőként az egri Felsővárosi és a Pásztorvölgyi Általános Iskolák diákjai ismerkedhetnek meg a kulisszák mögötti világgal a számukra szervezett keddi színházbejáráson.
    Ezt követően csütörtökön Jónás Péter, a színház dramaturgja drámapedagógiai foglalkozást vezet az Andrássy György Középiskolában. Majd pénteken a Tinódi Általános Iskola diákjai részt vehetnek a Prolik című darab próbáján.
    A gyakorlatközpontú, játékos és közvetlen találkozások, szándékaik szerint közelebb hozzák a diákokhoz a színházművészetet.
    A tanulók nem csupán bepillantást nyernek a kulisszatitkokba, hanem a teátrum művészeinek útmutatásával drámajáték formájában maguk is feldolgozhatják a próbán látott darabot - tette hozzá a sajtóreferens.