Díjeső Ukrajnában

Színpad


bekesmegyeijokaiszinhaz_edithesmarlene_nyertesdiszlet.jpg
Edith és Marlene

Pataki Éva: Edith és Marlene című darabjával két fesztiválon ? a Vidéki Színházak Találkozóján, valamint a Rivalda Fesztiválon ? három díjat söpört be a társulat, május 30-án pedig az ukrajnai Kherszonban a Nemzetközi Színházi Fesztiválon Bartus Gyula, a Jókai Színház vezető színésze vehette át a szakmai zsűri és a nemzetközi sajtó elismerését. A fesztiválon Gogol: Háztűznéző című darabjával vett részt a teátrum, melyet a nemzetközi szakmai zsűri a legjobb előadásnak minősített a rangos színházi seregszemlén. ?Az idei évadban olyan rendezőket hívunk, olyan darabokat választunk, amelyekkel minőségi munkát végezhetünk. Megcélozzuk, hogy fesztiválképes produkciókat hozzunk létre. A szakmai minőség mércéje az, ha beválogatnak, meghívnak bennünket hazai és nemzetközi fesztiválokra, a következő lépés pedig majd az lesz, hogy onnan díjakkal térünk haza. Felírjuk a Békés Megyei Jókai Színházat Európa színházi térképére? ? nyilatkozta Fekete Péter igazgató az évad kezdetén, mikor a terveiről beszélt.