Dörner szerint jó hangulatú volt a társulati ülés

Színpad

(MTI) ? A társulati ülés után a tagok már nagyobb bizalommal vannak irántunk, a bizonytalanság, és a mesterségesen generált feszültség is oldódott ? mondta a társulati ülést követően a színház új vezetője. "Úgy érzem, rendben lesz itt minden" ? mondta Dörner György, hozzátéve, hogy "nem lehet az igazság útjába állni, akadályozni, késleltetni lehet, de előbb-utóbb kiderül".
    

Mint elmondta, a társulati ülésen szó volt arról, hogy melyik darabokat veszik le a repertoárról ? azokat, amelyekre nincs közönség. Az áprilisi műsorról a februári jegyeladások alapján fognak dönteni ? tette hozzá.
    
Dörner György elmondta: a társulat túlnyomó része megjelent az ülésen. Döntésre senki nem jutott azzal kapcsolatban, hogy marad vagy sem, erre mindenkinek időt hagy. Tapasztalják meg a változást, annak fényében határozzanak ? tette hozzá.
    

A márciusi műsort ismertették, a próbatáblára három szereposztás került ki, amelyben a jelenlegi tagok mellett számos vendégművész szerepel, köztük Koncz Gábor, Bordán Irén, Helyey László és Gregor Bernadett
    

Az MTI értesülése szerint a társulat részéről számos kérdés felmerült, bizonyos félreértéseket megpróbáltak tisztázni, a feszültség érezhető volt a tagokban. Több színész távol maradt, és olyanok is feltűntek a nézőtéren, akikről nem tudni még, hogy milyen szerepben fognak részt venni a színház életében. Bemutatták azonban az új műszaki igazgatót, gazdasági igazgatót, művészeti titkárt és a színház új jogászát is.
    
Pozsgai Zsolt főrendező az ülést követően arról beszélt, hogy számára az derült ki, hogy ha az ember becsukja az ajtót maga mögött a színházban, akkor a politika kívül marad. Semmi olyan indulat, megjegyzés, rossz érzés, amely az elmúlt hónapok hangulatát meghatározta, nem jelent meg, kiváló hangulatú társulati ülésen voltunk együtt ? hangsúlyozta. Az igazgató felolvasta a kórházban lévő Csurka István társulathoz intézett levelét, aki arra bíztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt. Dörner György a levéllel kapcsolatban úgy fogalmazott: "Csurka István kristálytiszta üzenetet küldött; mindennek a lényegét írta le, csak olyat, ami fontos". Az MTI információi szerint a levélből az is kiderült, hogy Csurkának fontos A hatodik koporsó című darabjának bemutatása, erről már nyáron tárgyaltak Dörner Györggyel.
    

dornergyorgy_pozsgaizsolt_dkoko20120202016.jpg
Dörner György Pozsgai Zsolttal
 
Pozsgai Zsolt szólt arról is: a kiírt darabokban azért szerepelnek kevesen a jelenlegi tagok közül, mert többen külső produkciókban dolgoznak, a színház kiadta őket márciusra-áprilisra. Mint mondta, nem érzi méltányosnak azt, hogy többen fizetést fognak kapni, miközben nem dolgoznak az adott hónapban a színházukban.
    
A színház vezetésének március 1-jéig kell értesítenie a színház dolgozóit arról, hogy munkájukra igényt tartanak-e, az alkalmazottaknak egy hónap áll rendelkezésére a válaszadásra. Mint mondta, 90 százalékban ajánlanak majd további szerződést a jelenlegi tagoknak.
    
Az első bemutatóban, Kodolányi János Földindulás című darabjában egy, a második két darabban, Páskándi Géza Vendégség és "Giorgio Pianosa" (Pozsgai Zsolt) Mert a mamának így jó című darabjában több, jelenleg a társulatban dolgozó színész szerepel.
    

pozsgaizsolt_tordaiteri_nemesvanda_dkoko20120202003.jpg
Pozsgai Zsolt főrendező Tordai Teri és Nemes Wanda színészekkel beszélget
 
Pozsgai Zsolt kifejtette: az első darabban azért sem szerepelnek többen a jelenlegi tagok közül, mert azt is jelezni szerették volna, hogy a társulaton kívülről még kikre számítanak a továbbiakban. Továbbá az előadás annyira elüt a színház jelenlegi stílusától, hogy szeretnék, ha a színészek megismernék az új stílust, és úgy hoznák meg döntésüket, maradnak vagy nem.
    
A Keleti István Művészeti Iskolával az előző vezetés felbontotta az együttműködési szerződést februártól, ezt, mint mondta, felháborítónak tartja. Megpróbálják rendezni a helyzetet, az iskola fontos számukra, Dörner György az ülésen elmondta: addig tárgyalnak, amíg újra az Új Színházban működhet a stúdió.
    
Pozsgai Zsolt beszámolt arról is, hogy a repertoár-darabokkal kapcsolatos jogi kérdések tisztázása folyamatban van. A csúnya és A hattyú című darabot például szívesen műsorra tűznék, A varázshegyre van nézői igény, A tizenegy percet pedig, amelyet a Thália Színházban játszanak közös produkcióként, visszaállítanák abba a formába, amelyben Pozsgai Zsolt színpadra írta, és nem úgy játszanák, ahogy jelenleg látható Szikora János rendezésében.
    
A társulati ülésről távozó, az MTI által megkérdezett színművészek közül az ülés hangulatáról, benyomásairól senki sem akart nyilatkozni.