Drámapályázat Schwajda György emlékére

Színpad


schwajdagyorgy_d__vg20080424024.jpg
Schwajda György

(MTI) - A kaposvári társulatot két évig irányító Schwajda György a magyar színháztörténet kiemelkedő alakja, megkerülhetetlen személyisége volt - fogalmazta meg az elődje örökségét vállaló és azt továbbvinni szándékozó Rátóti Zoltán, a Csiky Gergely Színház szeptember elsejével kinevezett ügyvezető igazgatója a pályázati felhívásban.

   
"Miközben példát adott színházvezetésből-színházépítésből, maradandó művekkel gazdagította a magyar drámairodalmat - mert hiszen igazi hivatása az írás volt" - hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, hogy egy ember emlékének ápolása nem szobrának időnkénti leporolását jelenti: "egy ember örökségének őrzése és továbbadása teremtést, születést jelent".
   
A pályázati kiírás szerint a megírandó művek tematikája szabad, játszódhatnak a jelenben és a múltban, a világ bármely pontján, de Schwajda György életművének kiemelkedő, Csoda című darabjára utalva tartalmazniuk kell a "csoda" motívumot.
    
A felhívásra minden olyan magyar nyelvű színdarab benyújtható, amely még nem jelent meg sem nyomtatásban, sem pedig elektronikus formában, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázaton, előadási vagy közlési jogával más intézmény nem rendelkezik és teljesíti a pályázati kiírásban foglalt feltételeket. Egy szerző több művet is benyújthat. A darabokat kinyomtatva, két példányban kell beküldeni, az író nevét, címét, telefonszámát külön, lezárt borítékban mellékelve a jeligés pályaműhöz.
   
A pályamunkákat 2011. február 1-ig juttathatják el a jelentkezők a Csiky Gergely Színházhoz. A beérkezett pályaművek elbírálásáról és a díjak odaítéléséről 2011. március 24-ig egy öttagú szakmai zsűri dönt, amelynek jogában áll a díjat megosztani vagy nem kiadni.
   
Schwajda György születésnapján, március 24-én teszik közzé a díjazott művek és a szerzők nevét, amelyek ezt követően felkerülnek a színház honlapjára.
   
A drámapályázaton első díjat nyert szerző munkáját bruttó 1,2 millió forinttal honorálják, a második és harmadik díjat nyert pályázónak felolvasószínházi bemutatót garantál a pályázat kiírója.