Dulay karizmatikus rendező, érvényesíti akaratát

A húszas évei végén járó Dulay László (fotó) az elmúlt évek során többször is felhívta magára a színházszeretők figyelmét; profizmusával már kinőtte magát az alternatív színházcsinálók közül, a hívatásosak pedig megijednek, félnek rendezéseitől. "Ha mindenféle diploma nélkül ennyire tudja a szakmát, akkor nem szabad beengedni, mert kiderül, hogy ránk semmi szükség!" - mondhatják nem minden ok nélkül.

Dulay már tizenévesen színésznek készült, majd a katonaság után a Székely Gábor vezette Új Színház szerződtette. Már ekkor zavarta, hogy kívülről látja önmagát, és a színház stúdiósaival megrendezte Salinger Zabhegyezőjét, amely elnyerte a Magyar Színészkamara szakmai fődíját.
Ezután alakította meg az Árkádia Színházat, amelynek első produkciója az Euripidész és Enquist szövegeiből készült Phaedra 2000 volt. Ezt követte az Angyal szállt le Babilonba és A kötél a Niagara felett című produkciók megrendezése.

Dulay sistergő, excentrikus, öntörvényű egyéniség, aki tehetségével képes maga mögött felsorakoztatni akár nagyszínházak sikeres színészeit is. Bizonyára van egy hallatlan erős kisugárzása, amellyel rá tudja venni színészeit, a nálunk szokatlan, könyörtelenül kemény önmegvalósításra és színjátszásra. Felismerte a magyar színházak rákfenéjét, hogy a színészek akkor is képtelenek végrehajtani a rendező elképzelését, ha éppenséggel még egyet is értenek vele. Dulay olyan karizmatikus rendező, aki képes érvényesíteni akaratát, elképzeléseit - röviden ez lehet sikeres rendezéseinek titka. Egy ilyen kívülről jött rendezőt a hazai szakma korábban sem volt és napjainkban sem képes befogadni. Csak emlékezzünk Paál István vagy Latinovits Zoltán szélmalomharcaira.

Az Árkádia Színház Enquist drámáját, A tribádok éjszakáját most Vérszívók címmel mutatta be. Dulay és Palóc Eszter dramaturg a találó cím mellett sokat dolgozott az eredeti szövegen, ami azt feszesebbé és korszerűvé tette. Enquist számára egyszerűen csak ürügy volt a svéd írófejedelem megidézése, valójában a nemek háborújáról akart szólni.
Amikor a nyolcvanas évek elején Csiszár Imre Miskolcon megrendezte a darabot, az akkori hazug, elfojtott társadalmi légkörben revelációnak számított a tribád, a leszbikus nő színpadon való "kibeszélése". Dulay igen helyesen ismerte fel, hogy ma már másképp kell megjeleníteni ezt a problémát.

A színészek és a nézők olyan intim közelségét teremti meg a színpad nélküli szobaszínházban, hogy itt csak hiteles, belülről jövő játéknak van értelme. Dulay színészvezetése által az aktoroknak nemcsak értelmi-érzelmi energiái égnek el, a rendező fizikailag is fantasztikus módon kizsigereli őket.
Strindberget Almási Sándor, az Új Színház színésze formálja meg. Olyan színészi kvalitásokról tesz tanúbizonyságot, hogy szinte percenként futkos a néző hátán a hideg: hát így is lehet játszani?
Hát ezt is tudja egy tehetséges színész? Akkor máshol és máskor miért nem csinálják?! Almási mint Strindberg a végsőkig fokozza a játékot, olyan magaslatokra képes, amely által világossá válik a szenvedélyek belső logikájának minden grádicsa.

Sirit a szokásos frigid nőtípussal szemben a fiatal, érzéki, vonzó és nagyon szép Lukácsi Mária játssza. Valódi kétértelmű játék az övé, ettől hiteles az alakítása. (Miskolcon Tímár Éva, majd a Várszínházban Ruszt József rendezésében Vass Éva alakította Sirit, náluk ez a nőalak teljesen más értelmezést kapott.)
Marie megformálója Kiss Réka Judit, aki nem akar más és több lenni, mint amire színészi képességei és megjelenése predesztinálják, ezért tudja annyira hitelesen hozni Marie figuráját. Schiwe szerepét Török Tivadar kapta, aki tisztában van férfias megjelenésének hatásmechanizmusával, mégis intellektuális színészi eszközökkel dolgozik. Amennyiben sikerülne beverekednie magát a Színházművészeti Egyetemre, színjátszásunk egyik érdekes figurája lehetne.
Dulay két részben rendezte meg Vérszívókat, amivel kapcsolatban egyetlen szubjektív észrevétel: máshol, sokkal hamarabb kellett volna kettévágni a darabot, mert az első rész felfokozott játékából a másodikba sokkal kevesebb jutott. S végül egy költői kérdés: mi lesz az Árkádia Színházzal? Mi lesz Dulay Lászlóval? Lényegében még szórólapra sincs pénzük, az előadásról szájhagyomány útján lehet értesülni. A szakma, a fiatal tehetségeket felkaroló mesterek miért nem zarándokolnak el egy ilyen produkcióra? Mind-mind megválaszolatlan kérdések.