Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház - 2002/2003. évad

Színpad

Saját bemutatóra készültek 1973-ban, a Bartók Béla Művelődési Központban. Úttörő kezdeményezés volt, a lelkesedés, a tenni akarás hozta létre. Azóta legendává vált a május másodikán útjára indított Kötélen a Niagara felett előadása, melyet Latinovits Zoltán és Szigeti Gábor rendezett.
Azóta Dunaújvárosban gyakorlatilag mindenki megfordult, aki a hazai színházi életben számít és rengeteg néző tapsolt a "művházból" színházzá felnőtt intézmény nézőterén. Thália istennő valószínűleg jól érzi magát a 2002-ben teljesen felújított templomában; sokrétű tevékenységhez ad ihletet.

A Kamaraszínház prózai tagozata önálló bemutatókat szervez, egyedülálló az Iskolaszínházi produkciók menedzselése. Amikor az ötlet született, 1988-at írtak a naptárban. A koncepció rendkívül egyszerű: összegyűjteni a városban és a környéken élő hosszabb amatőr, vagy profi múlttal rendelkező "megszállottakat", hogy a 14-19 éves korosztály számára igényes klasszikus és kortárs színműveket állítsanak színpadra. Innen származik az elnevezés is: ISKOLASZÍNHÁZI TÁRSULAT, mely ma a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza önálló tagozataként működik.
Művészeti vezetője Smuk Imre (fotó). Az Antigoné bemutatásával kezdték, mára a közönség harmadát felnőtt nézők teszik ki, a társulat pedig a félhivatalos kategóriával jelölhető.

A művészetek háza a táncszínházi produkciók létrehozásával folyamatosan és következetesen építi a város színházi kultúráját, a műfaji sokszínűség és szakmai igényesség alappillérein. Első ősbemutatóját - Könnyed magyar címmel - 1999. október 26-án a Budapesti Őszi Fesztivál keretében, a Merlin Színházban tartotta.
- A társulat e táncszínházi-koreográfiai irányzat örökösének tartja magát, s feladatának tekinti ezen szellemiség őrzését, folytatását, valamint a Kárpát-medence rendkívül gazdag mozgás-, zene- és szimbólumvilágából kiinduló sajátos közép-európai jelleget hordozó, elsősorban a mozgásművészetre épülő színházi produkciók létrehozását - mondja Rácz Attila (fotó) művészeti igazgató.

November 22-én két előadásban (15 és 18 órakor) láthatja a közönség Kodály Zoltán: Háry János c. daljátékát Várnai Balázs rendezésében. A darab színlapja elsősorban családi programnak javasolja az igényes, szórakoztató előadást.
23-án a kamraterembe invitál a színház. Mennyei kocsmaasztal Ady Endre éjszakái címmel, Táncprózavers a "Boldog békeidők" korából alcímmel tűzi műsorára Rácz Attila rendezésében a különleges produkciót.
A Zöldboszorka (fotó)- rendezte Smuk Imre - 25-én és 26-án is látható, kedden két előadásban is. Ez a produkció a Bartók Kamaraszínház Iskolaszínházi társulatának előadása.
Decemberre is szép programot ígér a színház. 2-án és 6-án Bertolucci: Az utolsó tangó Párizsban (rendezte: Szikora János)c. darabját játsszák, mely a Bartók Kamaraszínház, a Budapesti Kamaraszínház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója. 5-én két előadásban megy a Vitéz Bátor táncmesejáték a Dunaújvárosi Táncszínház előadásában.
További darabok: A hatalmas színrabló, a Rokonok. A Táncszínházi produkciók sorában kell említeni a Székek Fekete Fizikája, valamint az ÖcsémDeBátor huú darabokat.

Jelenet a Vitéz Bátor darabból Székek Fekete Fizikája - jelenet

Hadd idézzük ismét Smuk Imre direktort: - Kamaraszínházunk prózai tagozata évadról évadra, önálló bemutatók színpadra állításával, jelentős művészi erőt képviselő színművészek, rendezők, tervezők és minőséget jelentő vendégjátékok meghívásával szolgálja Dunaújváros kulturális életét.
Hogy a város magáénak érzi a színházat, arra mi sem jobb példa, mint a "Dunaújváros Színházáért Alapítvány" szervezésében megvalósuló Ezüst Zsöllye akció, mely egyfajta támogatási forma. A zsöllyét cég ill. magánszemély egyaránt megválthatja, e "tartós bérlet" évadra szól, minden év szeptemberében megújítandó, végül a bérlő nevét ezüst színnel írják a bérletre - innen a név is.

A színházról a www.bartok.dunaujvaros.hu honlapon plvashatók részletek.

Fotók: színházi archívum