Eddigi legnagyobb produkcióját mutatja be a debreceni Csokonai Színház

Színpad

 
 
(MTI) - Évtizedek óta nem készült új zenei mű ebben a műfajban és ebben a témában, így ez mindenképp színháztörténeti jelentőséggel bír - emelte ki Vidnyánszky Attila, a mű rendezője, a Csokonai Színház igazgatója.
    
A darab zenéjét és a szövegeket a Ghymes együttes egyik alapítója, Szarka Tamás szerezte. A Máriát a december 11-iki és 12-iki előadások után Szegeden fogják játszani, majd szeretnék Csíksomlyóra is elvinni. "Ez több, mint egy előadás. Ez egy ügy, ami az elbizonytalanodott világunkban lehetőség arra, hogy az ember újrafogalmazza önmagát" - mondta a rendező-direktor. Vidnyánszky Attila egyúttal modellértékűnek nevezte a Szegedi Szabadtéri Játékokkal való kapcsolatukat, hiszen a színpadi művek szerinte a kőszínházak és a szabadtéri intézmények összefogásával egyértelműen szélesebb rétegekhez képesek eljutni.
    
A bibliai témájú musical Jézus születéséig kíséri Mária (Újhelyi Kinga) útját. A szállást kereső Mária, védelmező társa József (Bakos-Kiss Gábor), a hírt hozó Gábriel arkangyal (Rácz József), a kétellyel mérgező Kísértő, az Ego (Mészáros Tibor), a mennyek királynőjét legelőször felismerő Erzsébet (Pápai Erika), a gyermekgyilkos Heródes (Olt Tamás), a szívtelen Kovács (Földes László Hobo) bibliai alakjai is megjelennek, ahogyan Szarka Tamás színpadra kép a Hegedűs szerepében.
    
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerint a városnak kötelessége volt felkarolni a produkciót, amelyet véleménye szerint nem volt szabad kicsiben megrendezni. A városvezető szerint egy sikertörténet kezdete is lesz a debreceni premier, ami Máriának a magyarság számára kitüntetett szerepe miatt hosszú utat járhat be a Kárpát-medencében.
    
Kósa Lajos elmondta: nem volt nehéz meggyőzni a szponzorokat, hiszen Vidnyánszky Attila és Szarka Tamás neve, továbbá az izgalmas témaválasztás együtt biztosíték volt a minőségi munkához.
    
Szarka Tamás kiemelte, hogy a Ghymes albumain a téma rendszeresen megjelenik, és a zenekar legnagyobb koncertjeit is karácsony idején szokta adni, így szinte kikívánkoztak belőle a Megváltó eljövetelét megzenésítő dalok. Kitért arra, hogy sok színpadi mű és film mutatja be Jézus életét, de az eljövetelét megelőző történésekről ilyen méretű mű még nem volt színpadon.
    
Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a Mária mondanivalójáról, a szeretetteljes reményről szólva azt mondta: ezt minden gyereknek kötelező megtanulnia, átéreznie. "Reméljük, erkölcsi eredménye is lesz az összefogásunknak" - tette hozzá az igazgató.