| A gyerekkórus a lehetetlen uniformisban, az arcokon látszik, ki fiú, ki lány, de a ruha nemtelen. A nemtelenség talán fontos, mármint, hogy a nemi identitás szerep szerint nem konstans. Persze ez nem újdonság, csak ma nem ez konvenció, vagy lehet, hogy már igen: a színész az színész, s nemváltása nem feltétlenül humorforrás, sem irónia. Harkányi Endre több női szerepet is alakít. Például Natela Abasvili főkormányzónét. A szünetben szórakoztattuk magunkat néhányan, valaki azt mondta, hogy ő már kiosztotta a díjakat, a legjobb férfialakításért Béres Ilonát, a legjobb női alakításért Harkányi Endrét jutalmazta. Miért játszik nőt Harkányi Endre? A brechti elidegenítő effektus miatt? Ezért a sterilitás, ezért a távolságtartás? Ezért nem enged minket ellágyulni Zsótér rendezése egy percre sem? Nem zsongít el, nem kedvez egy-egy pillanaton túl semmivel. A távolságtartás megnyilvánul az előadás majdnem minden elemében. Azaz mégsem, az előadás szereplője a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa. Sehol nem látni karmestert, a gyerekek mégsem hibáztak. |
 |
 |
 |
|
 |
| Az egész előadásban nem fedeztem fel bakit, vagy az talán az volt, hogy a balszélen egy-egy kisfiú ki-kipillantott a takarásba. A fegyelmezett, óramű pontossággal működő Kaukázusi krétakör a rendezői színház iskolapéldája. Kiemelkedő, ahogyan Zsótér Venczel Verát játszani engedi. Szinte az Ózból idepottyant Dorothynak öltözteti fel, a ráosztott Arkagyij Cseidze, énekes szerepén túl más feladatokat is kap. Vagy Básti Juli. Fegyelmezett, visszafogott és erőt sugárzó alakítása, néhány percre megrendítő anyává emelkedik. Hegedűs D. Géza visszatetszést keltő karakterei is pontosan működtek. Ahogy az előadás is működött, de nem tudott hatni. Illetve nem tudom. Rám rögtön nem tudott, utána kicsit gondolkoztam. Ennyi unatkozó embert színházban ritkán láttam (azért ha belegondolok, tudnék példákat). Nézegettem egy ismerősöm, egy páholyban ült, a színpadra rá sem nézett legalább fél óráig, csak bámult maga elé, vagy egy lány, a második részt alatt a barátja vállára hajtotta a fejét, s lehunyta két szemét. Előttem ült Ascher, végig nézelődött, a fejét forgatta, ő is bámulta a nézőket vagy a bekapcsolt mobilját babrikálta, egyszer prüszköltek mellettem, többekre a frász jött rá, annyira nem történt semmi a színpadon. Illetve nem semmi, hanem ami történt, visszafogottságából adódóan nem okozott izgalmat. A prüszkölés igen. Többen szépen, szabályosan aludtak. Nekem nevetnem kellett, hogy ennyire azért nem kellett volna elidegenített Brechtet bemutatni, mert nem működik. |
 |
 |
|
 |
 |
| Az elidegenítő effektus akkor működik, ha van miből, s mitől elidegeníteni. Ha a sterilitásból indul az előadás, akkor még hová lehet eljutni. Nevetséges volt, ahogy ott kornyadozott majdnem a teljes színház, a földszinttől karzatig, s midőn eljött a taps ideje, majd mindenki véresre tapsolta a tenyerét. Lenyűgözően nem szólt semmiről az előadás, lehetett volna Bécsben, Kamcsatkán vagy Texasban. Remélem, nem teremt divathullámot a Vígszínház előadása.
Fotó: Peti Péter |
