Egri vendégjáték Szombathelyen

Színpad

Toepler Zoltán bohózata, A látszat dzsal január 18-án Szombathelyen vendégeskedik. A vasi megyeszékhelyen lévő Művészetek Házában mutatja be az előadást a 100 éves egri színház. A blöfftanszék életét az abszurditásig bemutató komédia szereplői Bozó Andrea, Jordán Adél, Kaszás Gergő, Mészáros Máté és Vajda Milán. A rendező, Csizmadia Tibor kíváncsi, hogyan fogadják máshol, idegen szemek az előadást.

Jordán Tamás javasolta, hogy mivel a Nemzeti Színház Buborékok című előadása nem tudott eleget tenni a meghívásnak, helyette az egri látszat dzsal utazzon Szombathelyre. Nagyon hasonló a színpad, s mivel az előadás nem igényel olyanfajta színpadtechnikát, mint a forgószínpad, nincs előszínpadi játék, s mivel a méretek és a színpad felszereltsége is hasonló, így gond nélkül meg tudunk jelenni más színpadon.

Hálás kihívás ez. Szombathelyen az ország teljes színházi terméséből mazsoláznak, az egyetlen olyan megyeszékhely, ahol nincs színház, hanem olyan előadásokat hívnak meg, amelyek valamilyen módon egységes képet mutatnak. Bár a városi Művészetek Házában először lépünk fel, de a Gárdonyi Géza Színház Diótörő című előadását már játszottuk a Savaria táncversenyeknek otthont adó stadionban.

Egy vendégjáték mindig izgalmas. Az egri közönség ízlését és véleményét már ismerjük. Egy vígjáték esetében a néző részvételével is alakítja a színpadi történéseket. Ha más közegben vagyunk, mint otthon, más lehet a közönség reakciója is, érdekes, hogy hol vannak a nevetések, van-e a taps, hol van fokozottabb figyelem. Ha az előadás ugyanazon pontjain ugyanúgy reagálnak a nézők, jó, ha nem, akkor pedig épp az izgalmas, hogy magyarázható a színpadi gesztussal vagy a nézői ízlés eltéréseivel.