| Elhatároztam, tántoríthatatlan leszek: a 2002-es esztendőben annyi siralmas színházi előadást szenvedtem végig, hogy most az óévbúcsúztatón, a Vígszínház Egy csók és más semmi bemutatóján csak felhőtlenül, vidáman szeretnék szórakozni. Az egész ne legyen több, csak "egy csók és más semmi"! Miközben sorban álltam a belépőmért, egy nem szakmabeli megkérdezte tőlem: "No és az Eszenyi lesz a Schön Tóni?!" A meglepetéstől olyan buta ábrázatot vághattam, hogy ő a szemem közé nevetve gyorsan otthagyott. S mire a fináléhoz értünk, rájöttem, milyen igaza volt ismerősömnek. |
 |
 |
|
| Kamarás Iván és Eszenyi Enikő | Eszenyi Enikő | |
| Kezdjük a végénél: a tapsrendet követően a finálét kétszer is megismételték - amely némafilmes stílusú, groteszk, megemelt játékkal oly jól sikerült, hogy a néző elcsodálkozott: két és fél órán át miért nem így játszottak?! Mert miről is van szó valójában? Létezik egy örökbecsű mozidarab, a televíziós csatornákon ma is gyakorta játszott, 1940-ben Ráthonyi Ákos által rendezett sikeres alkotás Tolnay Klárival, Jávor Pállal, Rajnay Gáborral a főszerepben. Ezt Éri Halász Imre írta, zenéjét pedig Eisemann Mihály szerezte. A szalonképesen pikáns történet, a félreértéseken alapuló helyzetkomikumok, a fülbemászó zene, a kitűnő színészi játék ma is emlékezetes élmény azok számára, akik egyszer is látták a filmet. A színpadi változat megalkotásához az egykori híres szerző, Békeffi István is társult a film szerzőihez. A most bemutatott darab szövege több helyen is eltér a filmbelitől, ami önmagában nem lenne baj, de a színpadi változatra mindenképpen ráfért volna némi leporolás, tömörítés. A színlap és a Pesti Műsor háromfelvonásos operettnek nevezi a produkciót, amelyet aztán két részben játszanak. Amikor az előadás végén a színház előcsarnokában szembetalálkoztam az esti szereposztás hirdetményével, megdöbbenve láttam, hogy ott már zenés komédiaként hirdetik az előadást. Elég hosszú időnek kellett eltelnie, míg eldöntötték, hogy minek is nevezzék az Egy csók és más semmit; ez is mutatja Hegedűs D. Géza bizonytalanságát, aki végül is egy zenés játékot rendezett. |
 |
 |
|
| Eszenyi Enikő és Kern András | Eszenyi Enikő és Kamarás Iván | |
| Hegedűs D. Géza már többször bizonyította, hogy invenciózus és ízléses rendező; most nem tudni, hogy önmaga választotta ezt a feladatot, vagy kötelezően ráosztotta a színház. Vannak apró, remek ötletei, de a játék többnyire leül. Szó nincs arról, hogy a nézők csillapíthatatlan hahotázással, nyílt színi tapsokkal honorálnák a színészek komédiázását. Az alig hallható nyitányból nem túl népes zenekarra lehet következtetni, pedig a darab muzsikája talán megérdemelne nagyobb zenei apparátust. A színészek hol jobban, de többnyire rosszabbul énekelnek-táncolnak. Némelyek szövegmondását sem érteni. A legnagyobb baj az, hogy senki sincs a helyén: szinte valamennyi színész szereposztási tévedés áldozata, és ez meglátszik az alakításokon is. Mint a röplabdában, itt is kellene egy "forgás", és az egész egy fergeteges, groteszk komédia lehetne. Régen, például Várkonyi Zoltán művészeti irányítása idején a Vígszínház arról volt híres, hogy szerepet kerestek többek között Ruttkainak, Págernak, Sulyoknak, Latinovitsnak Most miért nem tudnak Eszenyinek, Kernnek, Reviczkynek?! Ha nem is minden szezonban, de legalább kétévenként ezek a színészek megérdemelnének egy nekik való szerepet. De ha már úgymond "jutalomjátékot" nem kínál nekik a színház, miért hozza őket kényelmetlen helyzetbe? Miért kell naivát játszania-énekelnie annak az Eszenyinek, aki lassan két évtizede van a pályán, de még mindig nincs megoldva a hangképzése? (Még most sem késő, hiszen az ő korában más Kossuth-díjasok is rászánták magukat, hogy ha kell, évekig járjanak hangképzésre, énekórára, beszédtanárhoz. Eszenyi húzza-halasztja ezt az elkerülhetetlen munkát, ez pedig lassan nemcsak neki, de a közönségnek is kínos.) Eszenyinek van egy nagyon is jól körülhatárolható szerepköre: amennyire otthonosan mozog a Tennessee Williams-hősnők megformálásában vagy az abszurd figurák megjelenítésében, annyira idegen tőle a kislányos, de szűz férjes asszony Annie alakja. Megpróbálja paródiára venni a figurát, de ettől sajnos nem lesz jobb az alakítása, csak a nem rá szabott szereppel való kínlódása lesz látható. Ebben a produkcióban neki dr. Schön Tónit - aki valójában Antónia és egy maszkulin nő - kellett volna eljátszania. (Apró kérdés, hogy a színlap vajon miért nevezi dr. Schön Tónit "Dühös nő"-nek?) Annie-t játszhatta volna Oroszlán Szonja, aki teniszező, sportkocsival száguldozó, modern naivaként az egykori Muráti Lilit idézhette volna. Ebben a felállásban Börcsök Enikőre jobban illett volna Teca szerepe. S így cserélhetett volna Kern Reviczkyvel, és természetesen nyugodtan le lehetett volna cserélni Kamarás Ivánt, akivel nem az legnagyobb probléma, hogy nem tud táncolni, hanem hogy olyan unottra, spleenesre veszi a játékot, hogy az már-már bántó a közönségre nézve. |
 |
 |
|
| Oroszlán Szonja, Börcsök Enikő és Kern András | Fesztbaum Béla és Oroszlán Szonja | |
| A produkció egy ponton végleg kifordul önmagából: az első rész unalmasan hömpölygő, realista színjátszását ellenpontozni akarván Börcsök pólyás gyerekkel a karján énekli Eisemann-Szilágyi Miss Amerika című művéből a Kié vagy mondd, kié a szíved című tangót, néhány lépéssel kísérve. A számot neki adni már önmagában abszurdum, de még ennél a jelenetnél sem használja ki a groteszk komédiázás lehetőségét. Viszont Reviczky a bíró erre az alkalomra kreált szerepében elementáris, valószínűleg dr. Sáfrány ügyvéd figurájába is több színt tudott volna vinni, mint Kern. Bárdy György, Barta Mária, Hullan Zsuzsa becsülettel kimunkálták kis szerepüket. Jánoskuti Márta Eszenyinek csodás kosztümöket tervezett, de egy kékszínűre festett nerc gallér kedvéért mégsem kellene Annie-nak egy ügyvédi irodában mindvégig kabátban beszélgetnie, miközben ő az ügyvéd feleségének a barátnője is. Az effajta ügyetlenkedéseket még lehetne sorolni, de valójában nem ezeken múlik a produkció gyengesége. Theater.hu fotó - Ilovszky Béla |
