Egy éj Velencében: klasszikus operett a Nagymező utcában

Színpad


budapestioperettszinhaz_egyejvelenceben_dkoko20110321007.jpg
Vörös Edit Ciboletta, Bordás Barbara Annina, Boncsér Gergely Caramello és Peller Károly Pappacoda szerepében
 
(MTI) - A színház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor 2007-ben Erfurtban vitte színre a darabot, abban az évben ez a produkció nyerte el Németországban az év operettelőadása címet. "Az ott sikerrel lefutott előadás látványos díszleteit és jelmezeit nagyon olcsón kaptuk meg" - mondta el a rendező.
    
Akkor készítette Kállai István és Kerényi Miklós Gábor az átdolgozást, amely most Budapesten is látható. "Teljesen új zenei tükröt szerkesztettünk, amely teljesen megtartja a straussi világot, ám kicsit földúsítottuk két könnyed számmal. Magyarországon ugyanis elvárja a közönség, hogy a táncos komikus szubrett pár kiadós feladatot kapjon, a Strauss-operettekben ebből kevés van. A szerző polkáiból és mazurkáiból illesztettünk be néhányat az előadásba" - emelte ki Kerényi Miklós Gábor.
    

budapestioperettszinhaz_egyejvelenceben_dkoko20110321004.jpg
Boncsér Gergely Caramello és Vadász Dániel Guido herceg szerepében
 
Az átdolgozás érdekessége még, hogy a főhős, a velencei Guido Amerikában sok-sok pénzt szerez, ezen hercegi címet vásárol és így tér vissza szülővárosába. Persze imádja a nőket, s hogy minél többet megszerezhessen magának, elhatározza, hogy hatalmas kaszinót építtet, ezzel reméli megnyerni mindenki jóindulatát.
 

budapestioperettszinhaz_egyejvelenceben_bordasbarbara_dkoko20110321010.jpg
Bordás Barbara

"Velencét nagyon szeretjük, szerette a korabeli Bécs is. A komponálást Strauss 1882 márciusában kezdte, magyar szál, hogy részben Sopronban dolgozott. A berlini ősbemutató után hat nappal a Theater an der Wienben is előadták, a híres tenor, Richard Tauber főszereplésével". A főigazgató szerint mostanra erősödött meg a társulat annyira, hogy két szereposztásban is előadhatják ezt az eredetileg vígoperának komponált művet. A herceg szerepében Vadász Zsolt és Vadász Dániel hallható, Caramellót Boncsér Gergely és Homonnai Zsolt alakítja. Anninát Fischl Mónika és saját nevelésű ifjú tehetségük, Bordás Barbara énekli. Cibolettát Szendy Szilvi és Vörös Edit kelti életre, a táncos komikus feladat Peller Károly mellett Szabó Dávidnak jutott.