Egy előadásból áll idén a Simontornyai Színházi Nyár

Színpad

(MTI) - Az alapítvány a 2010-es Színházi Nyár és Fesztivál megrendezésére a Leader-programból nyert 10 millió forint támogatást, amelyet nem fizettek ki - mondta Csőszné Katz Edit, a város polgármestere. A program irányító hatósága azzal indokolta a döntést, hogy közbeszerzési eljárást kellett volna kiírni a megvalósításra.

   
A tavalyi, tizenötödik fesztivál fő attrakciója a Zrínyi 1566 című rockmusical volt a Vár téren, a június 12-től július 3-ig tartott rendezvénysorozat emellett több színházi előadást, képzőművészeti, zenei és szórakoztató programot kínált a közönségnek.
   
Endreffyné Takács Mária, a Simontornyai Színházi Nyár és Fesztivál Közalapítvány elnöke közlése szerint 2011-ben a kísérő programok elmaradnak, és a tavalyi 14,5 millió forintos költségvetésű fesztivál helyett idén 3,5 millió forintból egy előadást rendeznek az Interkoncert Kft.-vel közösen.
   
Július 2-án este a simontornyai vár előtt a Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncegyüttes lép fel közép-európai turnéjának keretében Grúz vihar című produkciójával - mondta a kuratóriumi elnök.