Egy előadásnyira duzzasztott bizarr jövőkép
Az osztrák-német Ferdinand Bruckner 1926-ban írta Halálos ifjúság (Krankheit der Jugend) című drámáját, amelyet az 1932-es magyarországi ősbemutatót követően betiltott a budapesti főkapitány. A nyolcvan éve írt dráma ma is figyelemreméltó bátorsággal beszél az élet kapujában álló generáció önemésztéséről. "Az előadás a huszonéves fiatalok, tehát a mi, vagyis az alkotók korosztályának gyötrődéseiről szól: az életbe lépéstől és a felelősségtől való félelemről és a szerelmi zűrökről. Arról, hogy bele vagyunk vetve egy totálisan érzéketlen világba, amiben kezdenünk kell valamit a minden keretet szétfeszítő érzelmeinkkel. A komikus az, hogy a totálisan érzéketlen világot is mi magunk teremtjük meg. Belebukunk a ránk szakadt szabadságba, és passzióból felfaljuk egymást" - mondja Halász Glória, a darab rendezője. A hősök egy része orvostanhallgató, akik éppen önmagukat képtelenek meggyógyítani. Mindannyian fordítanak a sorsukon: ki a reményteljes jövő, ki a végzet irányába indul.