Egy hónap múlva ünnepi nyitóhét lesz a Vörösmarty Színházban

Színpad

(MTI) - Pénzes Mihály, az önkormányzati munkacsoport vezetője elmondta: bár az épületen kívül és azon belül még javában dolgoznak a szakemberek, a színészek már birtokba vették a színpadot és próbálják a december 12-én kezdődő ünnepi nyitóhét új darabját, az ukrán Vladislav Troitskiy által rendezett Csongor és Tündét.

Az előcsarnokban és az aulában még dolgoznak a festők és a burkolók, a próbák utáni órákat kihasználva pedig szerelik a fény- és hangtechnikai berendezéseket a szakemberek - tette hozzá a felújítást koordináló önkormányzati munkacsoport vezetője.

Információja szerint már működik a színpadtechnika, szinte teljesen készen van a próba- és a balett-terem, továbbá az öltözők nagyobbik része. Helyükre kerültek a zsinórpadlás berendezései, és a nézőtér bársony zsöllyéi.

A megújuló teátrumban 457 néző kísérheti majd figyelemmel az előadásokat. A földszinti nézőteret félkörben két páholysor veszi közre és az illusztris vendégek számára díszpáholyt is kialakítottak.

A 130 éve emelt, utoljára 1962-ben felújított teátrumhoz a beruházás keretében egy új szárnyat is építettek. Ott kaptak helyet a kiszolgáló helyiségek, az irodák és egy kamaraterem. Az új szárnyat már birtokukba vették a színház dolgozói.

A decemberi nyitóhétre nem csak a teátrum, hanem a környezete is megújul: a színház előtti szakaszon díszburkolatot kap az utca, amit esténként a környezethez illő, kovácsolt vas lámpákkal világítanak majd meg.

A Vörösmarty Színház rekonstrukciója az opciós munkákkal együtt mintegy 4 milliárd forintba kerül és jelentős állami támogatással valósul meg.

A felújítás tavaly májusban kezdődött meg. Azóta mintegy "vándortársulatként" működik és az ország számos városában mutatkozott, mutatkozik be a teátrum színész-csapata. Székesfehérváron a rekonstrukció idején a Pelikán Kamaraszínházban játszott a társulat.