Egy igazi úr - beszélgetés Mádi Szabó Gáborral

Kultpol

- A Kossuth-díjra a 75. születésnapom alkalmából voltam felterjesztve, de akkor is kihúztak, végül csak 1998-ban kaptam meg. Az Érdemes művész címre még tovább kellett várni, mivel Aczél György minden alkalommal kihúzta a listáról a nevemet. Ennek az az előzménye, hogy amikor 1962-ben kiléptem a pártból, megüzentem neki, felejtse el a nevemet. El is felejtette...

- A szerepek kárpótolták a későn jött díjakért, szinte a legszebb Shakespeare és O, Neill alakokat eljátszotta: Lear király, Macbeth, James Tyrone, Egy igazi úr - ez utóbbit nem is lehet mással elképzelni, csak Önnel.

- Attól kezdve, hogy 19 évesen Pünkösti Andor Madách Színházába kerültem, meghatározó mestereim voltak. Pünköstitől tanultam meg a szakmát, már ami belőle megtanulható. Rajta kívül Gellért Endre volt a mesterem a Nemzeti Színház hőskorában 1946-195O között. Az ő keze alatt játszottam többek között A hetvenkedő katonát és az Úri murit, amellyel később a Harag György rendezte vígszínházi előadásban is találkoztam.
Várkonyi Zoltán a harmadik meghatározó személyiség a pályámon, aki éppen tíz évvel volt idősebb nálam. Együtt játszottunk a Madáchban, - én mint kezdő színész, - ezért számára mindig az a "takonypóc" maradtam, akinek megismert. Már rég nem volt közöttünk számottevő korkülönbség, hiszen mindketten meglett emberek voltunk, de ő még mindig úgy kezelt engem, mint régen. Mondtam is neki sokszor: "Már felnőttem!" Ő hívott vissza a Vígbe a hetvenes évek elején, és filmen is dolgoztunk együtt, például az Egri csillagokban. Robert-Duvivier-Jeanson Különös találkozóját is ő rendezte. Elkezdtünk próbálni, sokat beszélgettünk, sokat dohányoztunk. Mivel a tűzoltó engedélyével ezt csak a színpadon lehetett, Várkonyi gyakran feljött közénk, hogy elszívhasson egy cigarettát. Pontosan tudta, hogy a szereposztással eldől minden, és hagyni kell a színészt kibontakozni. Azt is tudta, van egy tragikus pillanat, amikor a szereplők már többet tudnak a figuráról, mint amit a rendező valaha is. A jó rendező ilyenkor elengedi a darabot, a rossz viszont még görcsösen ragaszkodik hozzá.

Várkonyi tudott színházat csinálni, nem véletlen, hogy a Víg ezekben az években az ország legjobb színháza volt. Nekem pedig tíz boldog évet adott gyönyörű szerepekkel. A társulatra jellemző, hogy ha az egyik produkcióhoz öt idős, egyforma korú férfi színész kellett, akkor volt. Ha a következő darabhoz tíz fiatal színész kellett, az is volt. Az ő igazgatása alatt játszottam el egyik kedvenc szerepemet, Goyát Az értelem álmai című drámában, Marton László rendezésében.

- Kik voltak a kedvenc partnerek ebből a nagy társulatból?

- Elsősorban a férfiak: Somogyvári Rudolf, Tomanek Nándor, Benkő Gyula, Darvas Iván, de nagyon szerettem Bástit, aki rövid ideig a színházunk tagja volt, aztán visszament a Nemzetibe. A társulat egész szellemisége volt csábító, és ez az, ami után nosztalgiát érzek. Összeállt egy csapat egy produkcióra, és a próbák alatt baráti körré kovácsolódott.
A bemutatónál már úgy éreztük, életre szóló barátok lettünk, aztán persze kiderült, hogy nem, de addigra már összeállt egy új csapat.
Fájó szívvel gondolok rá, hogy már szinte mindenki meghalt közülük: Bilicsi, Páger, Ruttkai, Latinovits, Sulyok, Pálos György, Bulla Elma, Bánki Zsuzsa.

A képen: Aba Sámuel szerepében

Imádtam a színházat, színésznek lenni számomra életforma volt. Büszke vagyok rá, hogy két nyári színháznak is alapító tagja lehettem, a Körszínháznak és a Szentendrei Teátrumnak.

- Önről köztudomású, hogy rendkívül gyorsan tanult verset, szerepet, ezért gyakran vállalt beugrást.

- Az egyik legizgalmasabb a Ljubimov rendezte Bűn és bűnhődés volt, amelyet húsz hétig próbáltak a Vígben. Szerencsére láttam egy-két próbát, így volt róla fogalmam. A főpróbán ugyanis összeesett a Szvidrigaljovot játszó Darvas Iván, és rögtön vitték a műtőbe.
Engem este kilenckor értek el a Rádióban azzal, hogy vállaljam el a beugrást a másnapi bemutatóra, mert Ljubimovnak el kell utaznia, nem lehetett elhalasztani. Azt mondtam, egy feltétellel vállalom, ha nem ragaszkodik ahhoz, hogy szőke, kék szemű, sovány testalkatú legyek. Ljubimov azonban ugyanolyan profi színházi ember volt, mint Várkonyi. Észrevette, hogy merre tartok, és arra terelt. Még akkor este az asszisztensével, Valló Péterrel lejártuk a próbaszínpadon a mozgásokat, majd hazamentem aludni.
Reggel korán felkeltem, átnéztem a szöveget, átvettem a feleségemmel is, és bementem tízkor a próbára. Őrült futkosás, izgalom az egész színházban, nekem nem kellett sem szövegkönyv, sem súgó. Az első jelenet után Ljubimov feljött a színpadra, és földig hajolt, ahogy az orosz bojárok előtt szokás... Este úgy ment le az előadás egyetlen hiba nélkül, hogy senki nem vett észre semmit. A banketthez már nem volt erőm, hazamentem lefeküdni. Másnap úgy ébredtem, hogy a fejem búbjától a talpamig izomlázam volt. Így jött ki rajtam a feszültség.

A képen: Székely János: Protestánsok című darabjában

A másik nagy teljesítményem korábbi. Még a Nemzeti Színház tagja voltam, és Lenin halálának évfordulóját ünnepeltük az Erkel Színházban. Aznap derült ki, hogy nincs versmondó, és Máriássy Judit kultúros (későbbi filmrendező - a szerk.) engem keresett meg Majakovszkij 14 perces Lenin-versével, amelyet Bárczi Éva súgónővel egész nap tanultunk-daráltunk, evés, borotválkozás, közlekedés közben. Végül is este hibátlanul elmondtam ezt a versmasszát, a páholyban ott világított Rákosi kopasz feje. Utána átmentünk a művészbejáróval szemközti kisvendéglőbe vacsorázni. De akkor már sem én, sem a súgónő egyetlen szóra sem emlékezett a versből!
Később rákaptak arra, hogy minden állami ünnepségen én mondjak verset, egészen a nyolcvanas évek végéig. Szivesen tettem.

- Feleségét, Gabit a hatvanas évek elején ismerte meg...

- Igen, akkor éppen büntetésben voltam Szolnokon, ahol jobbnál jobb szerepeket játszottam Berényi Gábor keze alatt. A Salemi boszorkányok Proctorán kívül a Lear királyt, amelyhez meghívtam a hölgyet, akinek udvaroltam.
Gabi lejött és többé el sem ment. 1964-ben házasodtunk össze. Nem sokkal utána beteg lettem, és egy lecsapolt mellhártyagyulladás miatt nem tudtam eljátszani a Macbethet, amelyre csak tíz évvel később került sor Pécsett.


Rabe: Bot és gitár(Tábori Nóra, Kern András, Lukács Sándor, Mádi Szabó Gábor)
- Az utolsó korszaka az újonnan alakult Katona József Színházhoz fűződik.

- A Vígszínház Várkonyi halála után már nem volt ugyanaz a színház, mint korábban. Két-három évig még futottak a darabok, amelyekben játszottam, aztán bejelentettem a nyugdíjba vonulásomat.
Székely Gábor már nyugdíjasként hívott a színházába, azt mondta, nem ígér semmit, és ez becsületes dolog volt.

Ott is beugrással kezdtem: Bulgakov Menekülésébe Major Tamás halála miatt. Székely Gábor számomra az etalon a mai rendezők közül. Ő zárja a pályámon a Pünköstivel induló, Gellértel és Várkonyival folytatódó sort. Ha húsz évvel fiatalabb lennék, az ő színészének szerződnék - ezt meg is mondtam neki. Még hívott az Új Színházba is a Homburg hercegébe. A Katonában várt rám James Tyrone szerepe a Hosszú út az éjszakában című darabban, Zsámbéki rendezésében. Végül is szép repertoárom volt nyugdíjas éveimben is. De belefáradtam, és kezdtem nem érteni az új rendezőket, akiknek más volt a felfogásuk a színházról, mint nekem.

- Ezért vonult vissza két éve?

- Részben ezért, részben a vissza-visszatérő betegségeim - hörgőszűkület, infarktus - miatt döntöttem úgy, hogy 2000-ben visszavonulok. Ma már a betegség szobafogságra kényszerít, egy éve az utcán sem voltam. Az utolsó színházi szerepem Max volt Pinter Hazatérés című darabjában, amelyet a József Attila Színházban, Miskolcon és Szegeden játszottam.
A Rádióban, amelyet nagyon szerettem csinálni, Spiró György Honderűjében szerepeltem, a szinkronban Anthony Quinn magyar hangja voltam Az öreg halász és a tengerben.
A televízióban megkaptam a legjobb férfi-alakítás díját a Szórád-ház című alkotásért. Az utolsó vers pedig, amit elmondtam a Duna Televízióban Arany János Szondi két apródja volt.
Nem panaszkodhatom, méltó befejezése volt ez a pályámnak.