Egy miskolci egyesület is segít a kassai Thália Színháznak

Színpad


Kassaiszinhaz_x.jpg
A kassai színház

(MTI) - A Duna Televízió múlt péntektől vasárnapig adományvonalat létesített a felvidéki teátrum megmentéséért. A köztelevízió tájékoztatása szerint a nézők vasárnap késő estig több mint 24 millió forintot ajánlottak fel erre a célra.

 
Kedden viszont Kassa megye elöljárója és a Thália Színház igazgatója közös nyilatkozatban határolódott el azoktól az állítólag elhangzott kijelentésektől, miszerint ha a színház által augusztusban indított gyűjtés során nem sikerül többletforrásokat találni a Thália működtetésére, a szlovák hatóságok megpróbálják megszüntetni a kulturális intézményt.
   
A kedden kiadott kassai nyilatkozat kiemelte: a jelentős hiány ellenére a Kassai Megyei Önkormányzat a saját költségvetéséből finanszírozza a színház működésének alapvető költségeit. A gyűjtés fenntarthatja a művészi tevékenységet, melynek folytonosságáért a színház mindent elkövet - olvasható a dokumentumban.
   
A Thália költségvetése ugyan 8,9 százalékkal csökkent, de Zdenko Trebula, Kassa megye elöljárója és Kolár Péter, a színház direktora kedden hangsúlyozta, hogy a gyűjtéssel szerzett pénz hozzájárulhat a színház művészi színvonalának emeléséhez.
   
A kassai Thália Színház december 7-i koncertjén a miskolci Déryné társulat részéről az idei Fischer Annie-díjas Sípos Mariann, Laczák Boglárka és Kun Ágnes Anna is fellép, a hangverseny bevételét a színháznak ajánlják fel, és ugyancsak a színházé lesz az a pénz, amely a miskolci egyesület vezetője, Emődi Gyula a napokban megjelent, karácsonyi verseket, prózákat és kottákat tartalmazó, Karácsonyi írásaim című kötete ottani árusításából befolyik - adta hírül a BorsodOnline.