Egymásba karol az Új Színház és a belgrádi Nemzeti Színház

Színpad


martaistvan_bozidardjurovic.jpg
Márta István, az Új Színház igazgatója és Bozidar Djurovic, a belgrádi Nemzeti Színház főigazgatója
 
Különleges együttműködési megállapodást írt alá Márta István, az Új Színház igazgatója és Bozidar Djurovic, a belgrádi Nemzeti Színház főigazgatója a szerb fővárosban. A minőség és kölcsönösség elvére épülő, határozatlan időre szóló szerződés vendégjátékokról, művészek cseréjéről, közös nemzeti és európai pályázatokról szól. Az aláírást megelőző sajtótájékoztatón részt vett Szerbia kulturális minisztere és a Magyar Köztársaság nagykövete is.
 
Predrag Markovic miniszter elmondta, hogy nagy örömmel támogatja a projektet, hisz a megállapodás lehetőséget teremt arra, hogy a színházművészetet szeretők mind Budapesten, mind Belgrádban változatos és értékes produkciókat láthassanak. Nikowitz Oszkár nagykövet megköszönte a két igazgató munkáját és felajánlotta a követség jövőbeni segítségét.
 
A két teátrum közötti együttműködés következő állomására már ez év október 12-én sor kerül, amikor az Új Színház Osztrovszkij Erdő című, a szerb Egon Savin rendezte darabjával utazik Belgrádba. A szerb Nemzeti Színház decemberben vendégszerepel az Új Színház Nagyszínpadán.