Egyszerre korszerű és magyar - Dresch "Dudás" Mihály zenéje

Egyéb

Dresch szerint a népzenét és a dzsesszt csak az különbözteti meg egymástól, hogy milyen szellemi töltéssel játsszák.
Oly' sokat halljuk kiváló zenészektől: mindenevő vagyok, csak jó zene van és rossz. A hip-hop műfajban is lehet tökéletes alkotás, és a komolyzenében is előfordulnak gyengécske alkotások, előadások. Dresch is valami hasonlót hangsúlyoz: muzsikája lehet egyszerre modern és magyar.
A "pászításhoz" viszont sokat kell kísérletezni. Meg kell találni azokat a pontokat, ahol a hagyományos amerikai minstream vonalhoz illeszthető a magyar folklór. Ahol az "igazi" jazz kifejezésformái megtölthetők saját hagyományainkkal. Grencsó István, Ágoston "Szarvas" Béla, Borbély Mihály, Binder Károly, Tűzkő Csaba, Szabados György, Lajkó Félix (fotó), hogy csak a legnagyobbakat soroljam az utóbbi évek nagy kísérletezői közül. Néhányukkal Dresch közös együttesben is játszott, mások, mint például Geröly Tamás - dob, ütősök, vagy Baló István - dob saját zenekarának volt vagy jelenlegi tagjai.

Borbély Mihály, Baló István és Dresch Mihály

"Egyszer pedig szeretnék egy bandát bőgővel, cimbalommal, szaxofonnal, dobbal. Nem népzenét játszanánk, hanem magyar dzsesszt" - nyilatkozta 1997-ben Dresch egy országos napilapnak.
1984 óta gyakran változó zenekari felállásait rá egy évre stabilizálta: a dobok mögé a már említett Baló István ült, a nagybőgőn Szandai Mátyás játszik. Ez a "csapat" talán Dresch életének eddigi legjobb lemezét hozta létre Révészem, révészem címmel.
Másik rendkívüli hatású cédéje a Zeng a lélek című album, melyen Dresch cimbalmozik is.
Ugyan nem osztozott a népi életforma szépségeiben, gyötrelmeiben a parasztokkal, de megéli a népi kultúrát, minden rezdülésével annak örökségét képviseli. A dzsessz szárnyalásához, az improvizációhoz a népzene adja a biztonságot, a fundamentumot. Muzsikája személyes. Erő és hit sugárzik belőle. És egyszerű!

Baló István Geröly Tamás
Egy pillanatra álljunk meg egy fogalomnál. Ez az improvizáció. A dzsessz egyik elengedhetetlenül fontos kelléke. Többnyire két dolog kell hozzá: a hangszer és a műfaj tökéletes ismerete. A művész futamokat, dallamtöredékeket rögtönöz.
A mű ott, a pódiumon, a klubban, a közönségtől alig egy méterre születik meg. Rikolt vagy búg a hangszer, az előadó pillanatnyi érzelmeitől függően. Ez történik Dresch esetében is. Pillanatok alatt veszi át a hangulatot, s alkotja meg a tiszavirág életű etűdöt, melyet esetleg átvesz egy másik hangszer, hogy megtoldja vagy elvegyen belőle.
 

Dresch első hangszere egy szájharmonika volt. Tizeenhét éves korától készül tudatosan a zenei pályára. Még konkrét döntés nélkül, minden műfajra nyitottan. Dizzy Gillespie hatására választotta fő hangszerét, a szaxofont.
Ekkor tizennyolc éves volt. 1979-ben elvégzi a jazz tanszakot, több élvonalbeli zenész fogadja el partneréül, köztük Kőszegi Imre, Lakatos "Peczek" Géza.

Igazi szellemiségét Szabados György hatására találja meg. Állandó tagja együttesének, a MAKUZ-nak. Tagja a jól ismert Csík folkzenekarnak is. Komponált már filmzenét, táncszínházi művet is. Saját zenekara mellett számtalan együttes közreműködője, szerzője. Fesztiválok, jam session-k, koncertek kiemelt résztvevője.

Nemrég egy interjúban így vallott művészetéről, gondolatairól: "Egész életemben arra törekedtem, hogy érzékeltessem: az ember egyszerre szeretheti a legtisztább jazzmuzsikát és az eredeti népzenét. Egyszerre lehet korszerű és magyar. Mindenkinek megvan a maga története, élményvilága, ami belétapadt, beleégett a mindennapjai során. Ezeket az életem részeként élem meg."

Fotó: a szerző felvételei