Együttérzés énekléssel

Színpad


szalaykriszta_gramp_02.jpg
Szalay Kriszta

Szalay Kriszta kijelentette: szeretné megszervezni, hogy ötezer gyerek, az ország öt pontján, a budapesti Centrál Színházban a darab bemutatóján, november 8-án, webkamerák és kivetítők segítségével megjelenítve, együtt énekeljék Demjén Ferenc: Sajtból van a Hold című dalát, a GRAMP című előadás végén.

 
A megvalósításhoz, legalább hét - nyolcszáz gyerek kellene egy-egy helyszínen, mert akkor valósulhat meg a színházban lévő nézőkkel együtt az ötezer együtténeklő lélek, vagyis a GRAMP.
 
A színművész ? író elmondta: a GRAMP célja, hogy sokan érezzenek együtt. Ez olyasmi, mint a Guiness rekord, viszont ennek nem az a lényege, hogy valamit sokan csináljanak egyszerre, hanem a nagy érzelmi összefogás.
 
Az iskolák a gramp@gramp.hu e-mail címen jelentkezhetnek és érdeklődhetnek.