El Kazovszkij rajzok

El Kazovszkij - Rajzok

Nagyon. Legszívesebben ezt a címet adnám valamennyi képének, szobrának, installációjának. Így, leválasztva minden egyéb állításról. El Kazovszkij festészete a nyomatékosítás művészete. Valamint a nyomhagyásé. (?)

Egy soha nem látott világ tűnik fel a képeken: egy olyan élet, amely nem a próza, hanem a mitológia törvényeinek engedelmeskedik. Ettől hat első pillantásra minden olyan csillogónak, látványosnak, mesésnek. De közben fenyegetőnek, időnként még halottinak is. A mitológia El Kazovszkij művészetében a remény tárgya: olybá tűnik, mintha a darabjaira esett világ, amely képein fölsejlik, nem a múlt itt maradt maradványa lenne, hanem fordítva: mintha egy soha be nem teljesülő, utópikus világ esett volna szét, s amit most a jelenben érzékelünk, a jövő maradványa lenne. Megannyi archeológiai lelet, amely azonban nem a múltra, hanem a jövőre tereli a figyelmet. El Kazovszkij művei egy elképzelt jövő archeológiai leleteként is nézhetőek. A jövő ez esetben: a beteljesülés, amikor a törmelékek, a részletek ismét beépülnek egy nagy ismeretlen egészbe, a csonkok ismét teljes emberré vedlenek vissza, s a kutyákkal együtt egy nagy közös táncot fognak eljárni. A ?valóságban" rendszerint előbb tapasztaljuk meg a teljességet, s azután ez törik szét és esik szét. El Kazovszkij művészete viszont számomra azt sugallja, hogy talán mégsem így van. Lehet, hogy előbb van a töredék, a csonkaság, s az ember ez elől menekül a teljességbe. El Kazovszkij művészete a felkészülésnek, a várakozásnak a művészete. Képein az előrefelé tartó menekülést figyelhetjük. Ezzel magyarázható, hogy minden művében fölfedezhető valamiféle egy pontra törekvő akarat, s ez az akarat immár három évtizede változatlannak látszik.

(Részlet Földényi F. László esszéista, művészeti író tanulmányából)