Az élet mint olyan Miskolcon

Színpad

Az 1999-ben elhunyt Hanoch Levin "az életigazságok mestere volt. Keze nyomán elhasznált bölcsességek születtek újjá, levetett tanulságokból lett színpadon hordható igazság, klosár-közhelyek kaptak irodalmi új ruhát" - írta az Élet és Irodalomban Zsámboki András az izraeli drámairodalom és színház legnagyobb alakjáról.
 

Azeletmintolyan_MiskolciNemzetiSzinhaz_MahrAgi_BoszeGyorgy_fotoBocsiKrisztian_03.jpg
Máhr Ági és Bősze György a darab próbáján
Két nemzetközileg is ismert alkotása közül az egyik a Csehov-novellákból komponált színpadi szöveg, a Rekviem, a második nagy siker Az élet mint olyan című tragikomédiája volt, amelyet Magyarországon Kútvölgyi Erzsébet és Kern András főszereplésével mutattak be 2006 decemberében a Pesti Színházban.
 
Az élet mint olyan egyszerű történeten alapul. A férj és felesége harminc éve élnek együtt, mígnem egy éjszakán Yona, a férj rádöbben, elég volt. Úgy érzi, elfecsérelte az egész életét, s szerinte mindennek fő oka a felesége, Leviva. Elhatározza: elköltözik, és új életet kezd, mielőtt még nem késő. Az, hogy mindehhez mit szól Leviva, és hogy az elhatározást követik-e tettek, kiderül az előadásból.
 
Az örök témáról, egy férfi és egy nő, egy házaspár mindennapjairól szóló darabot április 11-én a Miskolci Nemzeti Színház tűzi műsorára Lévay Adina rendezésében.
 
A humor és a tragikum végletei között egyensúlyozó mű főszerepét a Jászai-díjas Máhr Ági és Bősze György játssza. Gunkelt Áron László formálja meg.