Elhunyt Cserháti Zsuzsa énekesnő

Kultpol

Cserháti Zsuzsa tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben lépett énekesnői pályára. Kezdetben a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.

Az 1972-es Táncdalfesztivál egyik nagy felfedezettje volt. Legnagyobb sikereit a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Boldogság, gyere haza és az Árva fiú című dalokkal aratta.

1977-ben a Tessék választani című versenyen nagydíjat nyert, majd külföldi vendéglátóhelyeken, később Budapesten és vidéken énekelt.

A nyolcvanas években a budapesti Moulin Rouge mulató vezető énekese volt.

Később betegség miatt hirtelen jelentős túlsúlyt szedett fel, s ezért egy időre visszavonult a színpadtól, s - ahogy ő maga többször mondta - szinte elfeledve, szegénységben élt.

Visszatérését az 1996-os Hamu és gyémánt című album fémjelezte, amivel egy csapásra sztár lett.

Orvosi segítséggel lefogyott, lemezei és színpadi fellépései nagy sikert arattak.

1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. A hanglemezgyártók Arany Zsiráf-díját háromszor érdemelte ki.