Elhunyt Horkai János színművész

Színpad


horkaijanos.jpg
Horkai János

(MTI) - Horkai János 1924. április 11-én Keszthelyen született. 1946-ban a Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd a Nemzeti, illetve Magyar Színház tagja, 1989-ben örökös tagja lett. 1947-1956 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanársegédje volt.

 
Színpadi szerepei mellett számos mozifilmben is játszott: 2x2 néha 5 (1954), Édes Anna (1958), Három csillag (1960), Férjhez menni tilos (1963), Meztelen diplomata (1963), Kár a benzinért (1964), Másfél millió (1964), Húsz óra (1965), Kötelék (1967), Hekus lettem (1972), Lila ákác (1972), A magyar ugaron (1972), Ha megjön József (1972), A csillagszemű (1977), Dübörgő csend (1977).
   
A televízióban többek között Az Aranykesztyű lovagjai, az Én Prenn Ferenc, a Sipsirica, Szerelmi álmok, Az öreg gavallér, A palacsintás király, A hét varázsdoboz és a Beszterce ostroma című filmekben szerepelt.
   
Szinkronszínészként számos külföldi művésznek kölcsönözte hangját. Horkai János 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült.