Elhunyt Kovács Ágnes Anna
Kovács Ágnes Anna Aradon született 1975. augusztus 14-én. 1997-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán. 2002-ig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja volt. Ezután több korábbi osztálytársával együtt a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínházához szerződött, amelynek 2007 decemberéig volt tagja, több előadásukban jelentős szerepeket formált meg. Az elmúlt években játszott Csíksomlyón, az István, a királyban, a Tatabányai Jászai Mari Színházban, a Meridián42 társulat előadásaiban, legutóbb az Agria Nyári Játékok Fénylik titka keresztfának című előadásában láthatta őt a közönség. Főbb színházi szerepei között volt például Manci (Heltai Jenő: Tündérlaki lányok) és Orsetta (Goldoni: Chioggiai csetepaté), emellett címszereplő volt Jean Girandoux Elektrájában. Megformálta egyebek között Theát Wedekind A tavasz ébredése, Titániát Shakespeare Szentivánéji álom, Évát Madách Imre Az ember tragédiája című drámájában.