(MTI) - Molnár Gál Péter, aki MGP-ként írta be magát a színház- és a médiatörténetbe, 1961-ben szerzett diplomát dramaturgként, de már 1960-ban a Petőfi Színház dramaturgja lett. A hatvanas évektől a Népszabadság kulturális rovatának munkatársa volt 1978-ig, amikor egy utazás előtt a Ferihegyi repülőtéren a vámvizsgálatnál egy kicsempészésre szánt mikrofilmet találtak nála. Utóbbi az akkori demokratikus ellenzék ismert személyisége, Kenedi János cikkét tartalmazta, amit a párizsi Irodalmi Újságnak szánt. Az írás így is megjelent, de MGP-nek mennie kellett a pártlap Népszabadságtól.
Ezt követően a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa lett, majd dramaturgként dolgozott a Pécsi Nemzeti, a Békés Megyei Jókai és a Veszprémi Petőfi Színházban. 1988-tól ismét a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa volt.
2004 novemberében elismerte, hogy 1963-ban aláírta a belügyi beszervezési nyilatkozatot. Mint kiderült, a színikritikus azért lépett a III/III-as csoportba, mert megzsarolták.
Meghatározó színikritikái mellett megannyi tanulmányt és könyvet publikált. Ezek között volt a Honthy Hanna és kora (1967), az Olvasópróba (1968), a Rendelkezőpróba (1972), az Izgága Színház (1974), a Színházi holmi (1976), az Emlékpróba (1977), A Latabárok (1982), A Páger-ügy (1988), a Latinovits (1990), a Hogyan csináljunk rossz színházat? (1994), valamint A pesti mulatók (2001).
Pályatársak emlékeznek
Molnár Gál Péter a legfelkészültebb emberek egyike volt a magyar színházi életben - emlékezett Garas Dezső színművész az elhunyt színikritikus barátjára. Színikritikus kollégái szerint a műfaj meghatározó személyisége távozott. Garas Dezső hangsúlyozta: Molnár Gál Péter halála "hatalmas veszteség, nem is lehet felérni ésszel". Mint a nemzet színésze felidézte, a kritikussal diákkoruk óta ismerték egymást.
"Együtt jártunk a főiskolára, azóta együtt voltunk a pályán. Nagyon sokat vitatkoztunk. Szerettük, nem szerettük: nagyon ellentmondásos, de nagyszerű figura volt, egy egészen különleges képzettségű ember" - fogalmazott.
Garas Dezső és Molnár Gál Péter a kritikus haláláig tartotta egymással a kapcsolatot; mint a színművész megjegyezte, nagyon szerettek egymással beszélgetni, vitatkozni. "Nagyon szerettem a Pétert" - vallott barátjáról Garas Dezső.
Zappe László színikritikus arról beszélt, hogy Molnár Gál Péter meghatározó alakja a magyar kritikának, aki "bonyodalmas korban nehéz szituációba került", így formátumához illően komplikált lett élete és pályafutása. "Megjelenése a pályán fordulatot hozott a műfajban" - fogalmazott a pályatárs. Ennek a fordulatnak a jelentőségét hangsúlyozta másik pályatársa, Koltai Tamás is, aki arról beszélt, hogy Molnár Gál Péter a magyar színikritikának teljesen új irányt szabott a hatvanas évek elején, amikor az irodalomcentrikus megközelítéssel szemben a színházközpontú színikritika műfaját honosította meg.
A színházat olyan önálló öntörvényű műfajként kezelte, amelyben elsősorban a színész, emellett a rendező és a többi alkotó - képzőművész, zenész, mozgásművész - vesz részt. Számára a színész volt a legfontosabb, őt helyezte kritikájának középpontjába - fejtette ki Koltai Tamás.
Szólt arról is, hogy Molnár Gál Péter - főleg munkásságának korai szakaszában - tanulmányokat, könyveket írt, pályaképeket rajzolt, amikor ez a műfaj még hiányzott a színházi irodalomból. Ezekben az írásaiban színházi alkotóknak, a színházi megjelenítés legfontosabb szereplőinek megörökítését választotta feladatául. A pályatárs elsősorban színészi, rendezői portréit említette, amelyeket például Gellért Endréről, Major Tamásról, Marton Endréről, Latinovits Zoltánról írt. "A művészeket szintén elsősorban színházi szempontból, és nem irodalmi megközelítésből értékelte" - emelte ki.
Szűcs Katalin Ágnesnek, a Critikai Lapok főszerkesztőjének véleménye szerint azért volt Molnár Gál Péter az utóbbi fél évszázad legjelentősebb kritikusa, mert nem egyszerűen a színházhoz értett, hanem írásművész volt, amely ma már egyedülálló. Mint hangsúlyozta, a kritika műfaját szinte irodalmi műfajként csak ő művelte. "Érzékeny ember volt, akit sokan gyűlöltek és szerettek, de most úgy gondolom, mindenki megrendül" - mondta, hozzátéve, hogy nélküle elképzelhetetlen a színházi szakma.
Beszélt arról is Szűcs Katalin Ágnes, hogy MGP ugyan híres volt vitriolos tolláról, de olyan élvezetesen, jól írt, hogy még ha bántott is, ez megbocsátható volt. Így olyan dolgokat is megengedhetett magának írásaiban, amit más kritikus nem. Csak MGP. Azért is, mert - a Színház- és Filmművészeti Főiskolát elvégezve - annyira benne volt a szakmában, hogy szakértelmét senki nem kérdőjelezte meg, ettől volt fontos az ő véleménye - mondta végül színikritikus kollégája.
