Elhunyt Somló Ferenc színművész

Színpad


somloferenc.jpg
Somló Ferenc

Somló Ferenc 1918. szeptember 10-én született Budapesten. Pályáját 1936-ban vidéki társulatoknál kezdte táncoskomikusként. 1949-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz került, ahol olyan művészekkel játszott együtt, mint Bessenyei Ferenc, Avar István, Tomanek Nándor, Máthé Erzsi vagy Kálmán György. 1960-tól 1981-ig, nyugdíjazásáig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, elsősorban karakterszerepeket játszott.

 
Nyugdíjba vonulását követően is gyakran hívták egy-egy szerepre, egész estés darabban legutóbb 1994-ben lépett színpadra a Miskolci Nemzeti Színházban. Aldo Nikolai Hárman a padon című darabjában Várhegyi Mártával és Sallós Gáborral játszott együtt.
 
Munkássága elismeréseként 1960-ban megkapta a Jászai Mari-díjat, valamint Miskolc város színházi elismerését, a Déryné-gyűrűt is.