Elhunyt Szilágyi Dezső bábművész

Színpad

A Kossuth-díjas, kiváló művész 34 évig volt a jogelőd Állami Bábszínház igazgatója. Szilágyi Dezső elméleti munkásságával is kitűnt, mint nemzetközi hírű bábesztétikai szakíró, emellett az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) magyar tagozatának elnöki tisztét is betöltötte.

   
Szilágyi Dezső 1922. augusztus 22-én született Gyulán; egyetemi tanulmányait 1948-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán fejezte be.
 
Harmincnégy évig (1958 és 1992 között) vezette az Állami Bábszínházat, munkássága során bábszínpadra adaptálta számtalan gyerekdarab mellett a teátrum felnőtteknek készült klasszikus produkcióit - Szentivánéji álom, Vihar, A fából faragott királyfi, Petruska, A csodálatos mandarin, Háry János -, amelyek bejárták az egész világot.
   
A neves szakember lehetőséget teremtett olyan modern művészi kísérletekre, mint Beckett Jelenet szöveg nélkül vagy Ligeti Aventures című bábpantomimjai, de Mrozek és Dürrenmatt első magyarországi bemutatói is az Állami Bábszínházban jöttek létre. Igazgatása alatt érte el az együttes, hogy a bábszínház a magyar színházművészet elismert, egyenrangú része lett.
   
Szilágyi Dezsőnek jelentős szerepe volt a magyar bábszínészképzés megteremtésében is.
   
A kiváló művész címmel 1973-ban, Kossuth-díjjal 1980-ban tüntették ki.
   
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Szilágyi Dezsőt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.