Elhunyt a West Side Story rendezője

Színpad

Wise, aki - múlt szombaton még barátaival ünnepelte 91. születésnapját - több mint negyven filmet rendezett, a legkülönbözőbb műfajokban szerzett magának hírnevet, a musicaltól a sci-fi-n keresztül egészen a klasszikus horrorfilmekig és vígjátékokig. Nevéhez fűződik az 1956-ban készült monumentális alkotás Trója pusztulásáról és a Hindenburg című katasztrófafilm is (1974).

A harmincas években Wise előbb kifutófiúként dolgozott az RKO filmstúdióban, majd hang- azután pedig filmvágóvá küzdötte fel magát. Orson Welles később szerződtette őt vágónak és asszisztensnek az Aranypolgár (Citizen Cane) című, sokak által még ma is minden idők legjobb filmjének tartott alkotása forgatásához.

Robert Wise-t az Oscar-díjat odaítélő Amerikai Filmakadémia 1967-ben életműdíjban részesítette, 1992-ben Bush elnök adta át neki a tekintélyes Nemzeti Művészeti Érdemrendet, majd 1998-bnan az Amerikai Filmintézet egy életműdíjjal a legtöbb érdemet szerzett, legjelentősebb rendezők sorába emelte.