Elhúzzák a függönyt Szabolcsban

Színpad

(MTI) - A szabolcsi megyeszékhelyhez tartozó nyírségi üdülőközpont, Sóstógyógyfürdő Barbizon Szabadtéri Színpadán július 30-án, pénteken a Bánfalvy Stúdió előadására várják a közönséget: a fővárosi művészek Beaumarchais Figaro házassága című vígjátékát mutatják be. A címszerepet Rékasi Károly játssza, s a darabban fellép Bánfalvy Ágnes, a stúdió névadó művésze is, aki egyben a darab rendezője.    
 
Július 31-én Tiszabercelen, a Tisza töltésén kialakított ideiglenes gátszínházban a Talán Teátrum lép fel, a nyírbátori társulat a Tökmakk című darabot mutatja be a 11. Rétközi Kulturális és Turisztikai Napok nyitó programjaként. Szintén július 31-én a Kisvárdai Várszínházi Esték programjában az Experidance Táncszínház A király nevében című előadását láthatja a közönség.
   
A Nyíregyházi Nyáresték kulturális rendezvénysorozatot szervező Stáb Produkciós Kft. saját produkcióval jelentkezik a megyeszékhelyen augusztus 6-7-én és 13-14-én: a helyi Móricz Zsigmond Színház művészeinek közreműködésével a Vidám kísértet című darabot mutatja be a városháza udvarán kialakított játszóhelyen. A főbb szerepeket Pregitzer Fruzsina, Horváth László Attila és Gosztola Adél játssza. Augusztus 14-én musicalestet rendeznek a Vásárosnaményhoz tartozó, tiszai, gergelyiugornyai strand szabadtéri színpadán, ahol a két főszereplő Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lesz.    
 

kicsinyuszihopphopp_kino_retiadrienn_csenyibalazs_bytsd-3.jpg
Kicsi nyuszi hopp hopp

A szabolcsi szervezők már véglegesítették a IX. Vidor Fesztivál színházi versenyprogramját is: augusztus 27-én a nyíregyházi színház nagyszínpadán Pintér Béla és Társulata tartja a nyitó előadást, az Árva csillag című darabot láthatják az érdeklődők. A Krúdy Gyula Kamaraszínpadon pedig a fővárosi Thália Színház kezd, a Beszélő fejek II. című vígjátékkal. A szeptember 4-ig tartó versenyprogramban szerepel a Katona József Színház A szerelem diadala, a Vígszínház az Egy, kettő, három, az Örkény Színház a Bohémélet, a Veszprémi Petőfi Színház A bugyogó, az Egri Gárdonyi Géza Színház a Csörgess meg!, az Új Színház a Hattyú, a Mobil Front Műhely és a Szegedi Nemzeti Színház a Hal a zacskóban, a Manna Produkció a Kicsi nyuszi hopp hopp, A Sanyi és Aranka Színház, valamint a PanoDráma Társulat a Tiszta vicc, a Káosz Katonái Hidat Vernek Társulat a Nyuszilány, a Centrál Színház a Guppi, illetve Pintér Béla és Társulata a Szutyok című darabbal.