Elismerések romániai magyar színtársulatoknak

Színpad

 Bocsárdi László

(MTI) - A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) és az erdélyi Krónika beszámolója szerint a magas rangú magyar állami kitüntetést Szabó Béla, Magyarország csíkszeredai főkonzulja adta át. Bocsárdi László a közönség előtt jelezte, hogy egész társulatának a sikereként könyveli el ezt a kitüntetést, sőt, a Sepsiszentgyörgyön néhány hónapja lezajlott Reflex kortárs nemzetközi színházi fesztivál elismeréseként is veszi át a díjat. A rendező felhívta a színpadra Antal Árpád polgármestert és Tamás Sándor megyei tanácselnököt, akik támogatták a fesztivált és a színházat.

   
Romániai magyar színpadi sikerek születtek egy másik kulturális rendezvényen: a legjobb előadásáért járó díjat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kapta a Gyergyószentmiklóson vasárnap véget ért Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumán. A nyolcadik alkalommal megrendezett eseményen tizenhárom színház tizenhét előadása és hétszáz vendég, valamint néző találkozott egymással.
   
Az öttagú zsűri az idei felhozatalból Jon Fosse Alvás című darabjának színrevitelét értékelte a legjobbnak. A legsikeresebb férfialakításért járó elismerést Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat színésze érdemelte ki az Alvásban nyújtott alakításáért, a legjobb női alakítás díját pedig a Temesvári Állami Német Színház színésznője, Andrea Nistor nyerte, a Faust című darab Margitjának megformálójaként. Az idén nem osztottak rendezői díjat. Különdíjat kapott a sepsiszentgyörgyi M Stúdió társulata a színpadi játék kifejező erejéért és a csapatmunka intenzitásáért, amelyről a Rómeó és Júlia című előadásukban tettek tanúbizonyságot, valamint Harsányi Zsolt, a csíkszeredai Nagykutyák című előadás rendezője társulatépítő munkájáért. A közönségdíjat szintén a mozgásszínházi produkció, a Shakespeare-darab ihlette Rómeó és Júlia kapta.