Elkezdődött az elbocsátott győri színigazgató munkaügyi pere

Színpad


korcsmarosgyorgyD__RG20080213003.jpg
Korcsmáros György Fotó: MTI

(MTI) - A perben ugyan már korábban is volt tárgyalás, de azt elnapolták, mert a feleknek eljárásjogi vitáik voltak.  Miután a viták lezárultak, Korcsmáros György Bárándy György ügyvédi segítségével beperelte a Győri Nemzeti Színházat, a győri önkormányzatot és a győri közgyűlést is. 

 
A per lényege, hogy Korcsmáros György szerint őt jogtalanul bocsátották el fegyelmivel, s így kéri ennek a határozatnak a semmissé tételét, s a jogaiba való visszahelyezését. Korcsmáros György elmondta, hogy a munkaügyi peren kívül, de azzal összefüggésben ellene is folyik egy rágalmazási per, amelyet egy győri hetilapban közölt interjúja miatt kezdeményeztek. A rágalmazási perben az interjúban szereplő egyik állítását kifogásolják, mely szerint az egyik önkormányzati képviselő édesanyjának, aki egyébként kézbesítőként dolgozik a Győri Színházban, a fia utasítására külön irodát kellett kialakítani. A képviselő azt sérelmezi, hogy az interjúban Korcsmáros azt mondja, hogy erre ő utasította az ügyvezető igazgatót, pedig ő - saját állítása szerint - csak "kérte" ezt. 
 
Korcsmáros György közölte, abban az ügyben is volt már egy úgynevezett egyeztető tárgyalás, ahol ő nem vonta vissza állításait, mivel azok tényeken alapulnak, így az az ügy is perré alakult.