Elmarad a záróelőadás a 3. Bárka Fesztiválon

Színpad


ii_pecsinemzetkozitanctalalkozo_cecileloyer_nagyjozsef_shobogenzo_dpecs20080922016_ujra526.jpg
Nagy József és Cecile Loyer a Sho-Bo-Gen-Zo című előadásban

Már-már hagyománynak számít, hogy korunk egyik legjelentősebb koreográfus-táncosa, Nagy József a Bárka színpadán mutatja be valamelyik friss előadását: 2006-ban az Édent, 2007-ben a Tájkép vihar után című munkát láthatta a nagyérdemű. A Bárka jó szokása sajnos idén megtörik.

 
A november 11-re meghirdetett Sho-Bo-Gen-Zo (Az igazlátás ösvényei) című előadás, a darabban szereplő Cecile Loyer egészségügyi állapota miatt elmarad. Dogen, XIII. századi zen mester főműve alapján készült, az összes teremtmény idejének összehangolásáról, az Igaz Harmónia utáni vágyról, az időket sűrítő pillanat igazságának próbatételéről szóló Nagy József-darabra váltott jegyek becserélhetők, illetve az előadás napjától számított nyolc napon belül visszaválthatók.
 
Korábban: