Első alkalommal ítélték oda a Kállai Ferenc-életműdíjat

Színpad


avaristvan_kallaidij_d__tt20110327006.jpg
Avar István
 
A tavaly nyáron, 85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc végrendeletében egy alapítvány létrehozásáról rendelkezett, melyet özvegye segítségével sikerült életre hívni.
    
A Magyar Színház összegzése felidézi, hogy a Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze "emberi nagyságát, színésztársai, kollégái iránti nagyrabecsülését és szeretetét bizonyítja a végakaratában a Magyar Színház javára létrehozni rendelt alapítvány". 
    
Mint írják, Kállai Ferenc a színházat egységként értelmezte, minden munkatárs munkáját egyenrangúnak tartotta, az előadás ugyanolyan fontos részének tekintette a közönség által látott színészi, rendezői munkát, s az ehhez szükséges színpad mögötti tevékenységet. 
    

breuerotto_d__tt20110327002.jpg
Breuer Ottó
 
A Kállai Ferencről elnevezett életműdíjjal a színházi világnapon azokat a színészeket és technikai munkatársakat jutalmazzák, akik a volt Nemzeti Színház és a Magyar Színház művészi munkájában legalább 20 éven át kiemelkedő részt vállaltak.