Első alkalommal lesz Csehov Zalaegerszegen

Színpad

(MTI) - Az elmúlt évadban több mint 8.700-an váltottak bérletet, és 73 ezer főt meghaladó közönség előtt 218 előadást játszottak - ismertette az adatokat Besenczi Árpád.
 
A nagyszínpadon öt új darabot mutattak be, valamennyi közönségsiker volt, bár a János vitéz indulatokat kavart a városban. Többen kifogásolták, hogy az ifjúsági bérletes előadás néhány jelenetét korhatárhoz kellett volna kötni. Besenczi Árpád szerint ezt helyi értéken kellett volna kezelni. A színház vezetése is ezt tette; nyolc bérletes előadáson 1.700 diáknak az említett darab helyett a Padlást mutatták be.
 
Tánczos Adrienn és Andics Mátyás a Pál utcai fiúkban 

Az igazgató kiemelte a stúdió-előadáson bemutatott Pál utcai fiúk sikerét, amely egyben szakmai és közönségsiker is volt. A jövő évadban szeretnék elérni, hogy a stúdió-előadásoknak ugyanolyan értékük legyen, mint a nagyszínpadiaknak.

 
A februárban kinevezett igazgató szólt arról is, hogy a társulat valamennyi tagjának szerződést ajánlott, de a társulat több tagja - Bagó Bertalan, Ligeti Kovács Judit, Mészáros András, Nagy Péter, Szegezdi Róbert, Kricsár Kamil, Szakács László, Vizkeleti Zsolt és Benedek Albert - távozott Zalaegerszegről.
 
Besenczi Árpád bemutatta az új tagokat; Kálóczy Orsolya, Sztankay Orsolya, Bellus Attila, Bálint Péter, Spisák István és Nádházy Péter - a színház egyik alapító tagja - szerződött Zalaegerszegre.
 
A 2010-2011-es évadban a Hevesi Sándor Színház kilenc új darabot mutat be. A paletta rendkívül széles, első alkalommal láthatnak a nézők a zalaegerszegi színházban Csehov-darabot, de műsorra tűztek kortárs spanyol krimikomédiát, továbbá színművet, vígjátékot, tragikomédiát, nagyszínpadi operettet is.
 
Az első bemutató szeptemberben egy zenés mesejáték, Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok lesz, melyben a főszerepeket a színház vezető művészei játsszák.