Elsötétülő fénysugarak

A cím már sejtet valamit. Emlékeztet egy bűzlő országra, valamikor a kortalan időkben, ahol gyilkosság történt, új király került a trónra és a herceg hazatérvén nem hitt szemének, fülének, lelkének. Hamletet nem nevezi meg Kiss Csaba. Ő a Herceg, aki ezúttal leginkább tényleg névtelen megfigyelő marad. Aki csöndben, kínok közt nézi végig atyja félholt tetemének elrohadását és nemhogy dilemmázik, megölje-é gyilkosát, leginkább képtelen bármilyen emberi cselekedetre. Képtelen arra, hogy részt vegyen az emberi társadalomban, téblábol csupán a hozzá hasonlatos lények között, egyik karjából a másikba zuhan tehetetlenül.

E történet főhőse tán minden esendő, bűnös és bűntelen. Mindenki ember itt, nincs egyértelmű rossz és jó. Mindenki döntések között őrlődik és senki sem talál válaszra. Mint mi, emberek.
Claudius, aki tudjuk, gyilkos, hazug, gaz, vérfertőző csábító, ezúttal esendő emberi lény. Megértjük őt egy másik, Kiss Csaba féle felfogásban. Ő ekképpen értelmezi a történetet. Nem átírta Shakespeare Hamletjét, hanem mint ahogyan a történethez már más is nyúlt, saját értelmezésében alkotta meg. Itt Claudius néha ugyanolyan szánalmas, szenvedő alany, mint Gertrudis, aki végre tényleg boldog egy férfi mellett. Aki nem szerette a királyt szerelemmel, legfeljebb tisztelettel.
Ophelia pedig egy szerencsétlen kiszolgáltatott test csupán naív gyermeki szívvel, akinek apja Polonius, rettegő talpnyaló, ám féltő apa. Horatio pedig a halott király örök tisztelője, az igazság igazi bajnoka, aki a Herceg arcát rothadó apjáéhoz szorítja, az új király előtt mégis megremeg.

Fotón - Borsos Beáta és Kolti Helga


Gáti Oszkár és Kolti Helga		Karalyos Gábor

A két bohém és hátba támadó barátfélének ezúttal nem szánt szerepet Kiss Csaba. Rosengrantz és Guildenstern távol maradtak. Rájuk és az őket körüllengő savanykás humorra itt most nem volt szükség. Valami éjsötét félelem járja át e tragédiát, miközben mégis ott bujkál minden szó mögött a legmorbidabb humor.
Fáklyaláng vett árnyékot a jéghideg fémoszlopokra, haldokló utolsó sóhajai verődnek vissza a falakról. Már-már színtelen a látvány, hiszen emberek vannak a színen, kopár magányban, szomorú elveszettségben. Mint sokan.

És jön Claud, jön Gáti Oszkár, aki forró vért hoz, pezsgő meglepetést, fájó tragikomikumot. Gáti egy igazi férfit alakít lehengerlően. Egy szerelmes, szexet áhító, uralkodni vágyó ösztönlényt.
Gertrudként Kolti Helga pedig valódi meglepetés. Alakítása pontos és érzelmes. Vívódása átélhető, ahogyan világossá válik, a királynő egyértelműen azután kezdi meg valós életét, mikor a király meghal és szerelme beteljesülhet az új férfival.
Karalyos Gábor, aki tavaly végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakát, nagyon érzékletes, pasztellen leheletfinom. Csodaszép egyik jelenete apja sírjánál, amint a halottnak hitt királyhoz intéz személyes búcsúbeszédet, majd mikor vívódik, vajon önnön életének vessen véget vagy bosszulja meg atyja gyilkosát.
Szakács László Horatioja agresszív, mástól tetteket váró, tehetetlen ember. Polonius Benczédi Sándortól elképesztően nevetséges figura, miközben minden szava kiejtésekor remeg a félelemtől.
Először azt hittem, viccesre vették Laertes karakterét, azért üvölt Kiss T. István, mint egy fába szorult színész. Ám később sajnos kiderült, ez már végig így lesz. Ophelia azonban legnagyobb sajnálatomra épp az ellenkezője. Színtelenül csöndes, öngyilkosságába egy pillanatig sem borzongok bele.


Háromszéki Péter, Kőrősi Csaba és Gáti Oszkár		Szakács László, Háromszéki Péter és Karalyos Gábor

A karakterek tehát alapvetően élők, a történet azonban más, kicsit tán túl szövevényes is. Elég, ha arra gondolunk, itt az öreg király nem hal meg mindjárt, hanem még hosszú időn át szenved egy elhagyott könyvtárszobában és várja, teste porrá legyen. De tán pont e szövevényesség, ezek az eredeti gondolatok teszik tönkre az egészet.
Az első felvonás szívfacsaró sötétségbe burkolózó szépsége igen ígéretes kezdet. Aztán a másodikban már teljesen összegabalyodnak a szálak. Valószínűleg itt lép be a szerző-rendező probléma. Hogy bizony nem volt elég erő Kiss Csabában ahhoz, az általa írt műből kihúzza a fölösleget.
Hogy segítsen magán. Hogy ne zuhanjon szét a történet. Hogy ne történhessen meg az, már nem tudok koncentrálni és nem is akarok.
Sajnos a második rész szinte teljesen jellegtelen marad. Nem tudnék kiemelni belőle semmit. Nem vésődtek emlékezetembe a legfontosabb jelenetek sem. Talán még néhány erőteljes pillanat felrémlik, amit Gáti Oszkárnak és Karalyos Gábornak köszönhetek. Kár. Pedig a lehetőség benne volt. Hihetetlen lehetőség volt benne, miközben van egy darab, ami igaz, hozzám egyáltalán nem áll közel, de még véletlenül sem fölösleges.

Fotó: Ilovszky Béla - Theater Onlinline

Elsötétülő fénysugarak

Egyéb