Eltemették Ruszt József rendezőt Zalaegerszegen

Színpad

(MTI) - A neves művészt hosszan tartó súlyos betegség után, július 27-én éjjel érte a halál.

A Hevesi Sándor Színház előcsarnokában elhelyezett ravatalnál a város és a megye vezetői mellett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, Vass Lajos méltatta a rendezőt. Stefán Gábor, a színház igazgatója úgy fogalmazott: "Ruszt József, a zalaegerszegi társulat megalapítója a kezdettől, 1982-től olyan színházat teremtett, amely 1985-ben az országos színházi találkozó legjobbjaként szerepelt."

Ruszt József közel 45 évi munkássága során több mint kétszáz előadást rendezett, ebből 23-at Zalaegerszegen. Kitalálta a középiskolásoknak szánt, és a műfaj kulisszatitkait is megmutató beavató színházat, kinevelve ezzel a zalaegerszegi teátrum mai törzsközönségét - mondta.

"A színház munkatársaiban - a segédvilágosítótól a vezető színészig - mindig a tanítványt, az utcán járkáló emberekben pedig a leendő nézőt látta" - emlékezett Stefán Gábor.

A színházi búcsúztató után üvegfalú hintón vitték Ruszt József koporsóját végső nyughelyére, a Göcseji úti temetőbe.

"Nem tudok, nem is akarok nekrológot mondani" - kezdte rendhagyó búcsúbeszédét a díszsírhelynél a barát és pályatárs, Jordán Tamás. A Kossuth-díjas színművész az utolsó hónapok-hetek e-mail-váltásaiból olvasott föl részleteket.

A dolgok "egészéhez mindig csak egy nemzedék képes hozzányúlni, mint amilyen a miénk is volt. A mai húszéves generáció: nyitott, csecsemőfejű emberek, kiradírozott homlokkal. Ez rossz, de ez a rossz az ára az új jónak. Ezzel a generációval fog megküzdeni a következő, és nem mivelünk, amint az Don Quijote-ként gondoltuk" - idézte Ruszt egyik utolsó levelét Jordán Tamás a zalaegerszegi temetésen.