Az ember tragédiáját mutatja be új helyén a Weöres Sándor Színház
(MTI) - A tervek szerint január 21-re, a magyar kultúra napjára tervezik a színházavató díszbemutatót, amelynek különleges jelentőséget ad és egyben lehetőséget kínál az a körülmény is, hogy ekkor már Magyarország tölti majd az Európai Unió soros elnöki tisztét, az esemény tehát akár nemzetközivé is válhat - mondta.
Jordán Tamás szavai szerint a tragédia olyan bemutatására készülnek, amelyhez fogható eddig még nem volt, ötvözve az előadásban a film, a videótechnika és a színház elemeit.
Terveik szerint a próbák már novemberben elkezdődhetnek a Weöres Sándor Színház tévéstúdiójában, a színpadi próbákat pedig január elejétől már az új színház nagyszínpadán szeretnék megkezdeni.
Jordán Tamás a most induló színházi évadról szólva elmondta: távozott a társulattól a korábbi főrendező, Dömötör Tamás, továbbá Mátis Inez, Péter Kata, Czukor Balázs és Szabados Mihály is. Helyettük az új tagok Nagy Cili, Alberti Zsófi, a rendezőként is tevékenykedő Schlanger András és Szabó Győző.
A nagyszínpadon a már említett drámán kívül, - melyet Jordán Tamás rendez - bemutatják Masteroff-Kander-Ebb Kabaré című darabját Béres Attila rendezésében, Heltai Jenő Naftalin című darabját pedig Mohácsi János viszi színre.
A kamaraszínházban G.B. Shaw Pygmalionja kerül színre márciusban Keszég László rendezésében; Az ügynök halála pedig április végén Valló Péter rendezésében.
Jordán Tamás beszélt arról is: a Weöres Sándor Színházra még nem vonatkozhatott a színházi törvényben előírt finanszírozás, ami bázisként a 2008-as esztendőt tekintette, hiszen első előadásukat csak 2009 januárjában tartották. Ebből is ered, hogy a teátrumnak jelenleg komoly finanszírozási nehézségei vannak, több mint 40 millió forint hiányzik a költségvetéséből.
A direktor elmondta: bizakodással tölti el, hogy Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára a napokban segítségét ígérte a finanszírozási gondok enyhítésére és a tulajdonos önkormányzat is érezhetően minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a színház működőképessége megmaradjon.