Énekhangokból építőanyag

Színpad

Az árvíz által egyik leginkább sújtott Borsod megyei település megsegítéséért fogtak össze a Budapesti Operettszínház musicalsztárjai, s döntötték el: jótékonysági koncerttel gyűjtenek pénzt a községnek. A művészek olyan dalokkal készültek a rendkívüli eseményre, amelyeket az Operettszínház színpadán először hallhattak tőlük a nézők.

 
A zenei blokkok után a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor lépett a színpadra, aki elmondta, rendkívül fontosnak tartotta, hogy az Operettszínház is segítsen ebben a nehéz helyzetben, amikor emberek életén-munkáján lett úrrá az árvíz. Az összegyűlt összeg átadására pedig színpadra hívta az esemény fővédnökét, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárát, Szőcs Gézát.
 

budapestioperettszinhaz_hoztamegydaltszendroladert_csonkaandras_jooistvanne_szocsgeza.jpg
Csonka András, Joó Istvánné és Szőcs Géza

"A mai délután csodája, hogy hogyan lesz 30 kitűnő művész teljesítményéből, énekhangjából építőanyag - tégla, cement és beton - úgy, hogy az segít egy 1800 fős bajba jutott kistelepülésnek és örömöt szerez közel 1000 nézőnek. Pont ilyen kezdeményezésekre és eseményekre van szükség a kormány által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerében" - mondta a költő-politikus Szőcs Géza, miután a település polgármesterasszonya, Joó Istvánné bejelentette, építőanyagokra fordítják az összegyűlt 3 millió forintot. A település első embere hálás köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a műsor megvalósításában, és hozzásegítette őket az adományhoz. Viszonzásként a szendrőládi helyi hagyományőrző egyesület adta elő rövid műsorát, majd a gála zárásaként a Holnap hídját hallgathatta meg a közönség a Rudolfból.