Eötvös Péter: A balkon

A magyarországi premier az opera negyedik bemutatója. Ilyen előzmények alapján elvárható, hogy a mű hazai sikertörténete kellő, a szerzőhöz méltó propagandával kezdődjön. Mindez azért is érdemel említést, mert egy másik Eötvös-opera, az Angyalok Amerikában párizsi bemutatója kapcsán a Muzsika című szaklap kiküldött tudósítója arról számolt be (2005. 2. szám, 25. oldal), hogy hatalmas, tervszerű médiakampány övezte a premiert, az állítólag mindenütt válságban lévő "komoly" sajtó elképesztő szakmai odaadással figyelte és tálalta az eseményt.
Nálunk - többszöri ígéret ellenére - még azt sem lehetett elérni, hogy a szerkesztőséget értesítsék a próbafotózás lehetőségéről, időpontjáról. Az is igen furcsa, hogy eleve mindössze két előadást terveztek, s a Művészetek Palotája 2005. évi műsorkalauzában a produkció nem is szerepel. Pedig A balkon bizton számíthatna nagyobb érdeklődésre, közönségsikerre. Téves az a megállapítás, hogy a kortárs zene, a kortárs balett, a kortárs opera nem érdekli a hazai közönséget.
Ha már a muzsika, a komolyzene rajongóit is kizárjuk a megismerés lehetőségéből, akkor minek alapján mondunk ítéletet? Ha nem tartanak nyilvános főpróbát, ha nem tartanak sajtóbemutatót, akkor minek alapján születik meg a verdikt?!

Alföldi Róbert fantasztikusan ráérzett arra, hogy Eötvös művét sem a hagyományos operai, sem a megelőző Eötvös-opera eszközeivel nem lehet hitelesen megközelíteni és előadni. Különösen igaz ez a színészi játékra és a színészvezetésre, mivel Genet szürreális, abszurd színháza nem teszi lehetővé az "emelkedett" operajátszást. Az előadás tele van apró, látványos, groteszk ötletekkel, de egyik sem hat öncélúnak.
Alföldi sziporkázóan gazdag akcióinak megvalósításához, a díszletek megálmodására mindenkori alkotótársát, Kentaurt kérte fel. Kentaur a tőle megszokott panelekkel dolgozik, de most azok jól funkcionálnak, azaz segítik az operaénekesek hangjának kiteljesedését. A díszletek lezárják a hátsó színpadot, így minden hang szinte éterien tölti be a nézőteret.
(Arról már sem Alföldi, sem Kentaur nem tehet, hogy színpadmester és kellő szakemberek hiányában a XXI. századi technika csődöt mond. A kicsinyke forgószínpadot mozgató díszletmunkások minduntalan belógnak, látszanak. Az oldalpáholyban ülő nézők a rosszul beállított takarás következtében akkora menetelést, sürgés-forgást látnak, ami egykor a Nagykörúton, ma pedig egy plázában van. A Fesztivál Színház máris hasonlít a Thália befogadó színházra, ahol nincs gazdája semminek. A hibajegyzék összeállítása nem a recenzensek dolga, bár a Magyar Rádió Új Zenei Újság című műsorában el is hangzott, hogy az üzemeltetők várják a kritikákat, észrevételeket.)