Az erdélyi és partiumi magyar társulatok meglepetésekkel készülnek

Színpad

(MTI) - Az erdélyi Krónika cikke szerint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata pénteken színészbált szervez, a bevezető előadáson a fél társulat fellép. A bál bevételét a Tompa Miklós Társulat kapja meg, így amikor egy-egy előadás színpadra állítása érdekében pályáznak, ebből az alapból fedezhetik majd az önrészt. Az idén is szerveznek aukciót, amelyre nagyon sok képzőművész, fotóművész, színész ajánlott fel festményt, művészfotót, plakettet, szobrot, textilművészeti alkotást. Az ünnepi előadás szavalatokból, jelenetekből, dalokból áll, ezt Kövesdy István és Király István rendezi. A talpalávalót Koszorús Kálmán zenekara, illetve az Autostop MS együttes szolgáltatja. Fellép a Bekecs Táncegyüttes is.
   

kolozsvarimagyarallamiszinhaz_iiirichard_by_kolozsvarimagyarallamiszinhaz_biroistvan.jpg
 Kolozsvári Állami Magyar Színház: III. Richárd
 
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Budapesten ünnepli a színházi világnapot, március 26. és 29. között ugyanis az Égtájak Iroda által kezdeményezett Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek című színházi találkozó keretében négy előadásukkal lépnek fel a magyar fővárosban.
   
Nagyváradon nyílt napot szervez az ottani színház magyar társulata a színházi világnapon: szombaton 11 és 13 óra között ingyenesen léphetnek be az érdeklődők a színházba, és a színpadon a társulat tagjaival közösen vehetnek részt különböző improvizációs gyakorlatokban.
 
Az idei világnap épp a most zajló miniévaddal esik egybe, így szombat estére is jut egy előadás: az utóbbi évek egyik legrendhagyóbb darabját, a szilveszterkor bemutatott Képzeld, beteg! című "zenés-táncos pszichodrámát" tekintheti meg a közönség. Az előadás nem egy megírt darabból született, hanem a színházi, társulati élet témája mentén ötletek, improvizációs gyakorlatok kollázsából épült fel a próbafolyamat során, Árkosi Árpád rendező és Bóbis László koreográfus irányításával. Az este hétkor a filharmónia koncerttermében tartandó előadás előtt olvassák majd fel a világnapi üzenetet, utána pedig a közeli Moszkva kocsmában beszélgethetnek a színészekkel az érdeklődők. Itt lép fel a társulat művészeiből összeállt zenekar is.
   
Próbára és teára várja a nézőket a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amelynek társulata jelenleg Makszim Gorkij A nap fiai című darabját próbálja Zakariás Zalán rendező irányításával. Az előadás nyílt próbája szombaton délután 18 órától este 21 óráig tart a Kamarateremben. A nézők ezalatt szabadon beülhetnek vagy távozhatnak, kérdéseket is feltehetnek az alkotóknak. Szombaton 16 órakor a színház előcsarnokában Zayzon Ádám kellékkészítő mester csaknem félszáz színházi kellékéből nyílik kiállítás a Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozat művészeinek közreműködésével. A világnap bulival ér véget, a Tein Teaházban egész este a Tamási Áron Színház színészei fognak felszolgálni.