Eredményt hirdettek az Új Színház pályázatain

Színpad


feszekszinhaz.jpg
A győztes Fészek Színház

(MTI) - Mint azt Márta István, az Új Színház igazgatója elmondta, a drámapályázat egyik nyertese a Cziczó Attila vezette Fészek Színház lett. A tervezett előadás szereplői diákok, akik saját generációjuk életét mutatják be, illetve azt, hogy miként látják ők a felnőttek világát. A Cziczó Attila által írt, Fém című darabot az idei színházi világnapon, március 27-én mutatják be az Új Színház Stúdiószínpadán.

 
Márta István beszámolója szerint a másik kiválasztott produkció A világszép nádszálkisasszony című mesedarab Litvai Nelli feldolgozásában, Baksa Imre rendezésében, nagyrészt az Új Színház művészeivel. Ennek bemutatójára a következő évadban, előre láthatóan ősszel kerül sor.
 
A "kőszínházi struktúrán kívüli" társulatok, alkotók számára kiírt pályázatra 19 pályamű érkezett be; ezeket a teátrum által fölkért kuratórium bírálta el, melyben Márta István, Lőkös Ildikó dramaturg és Takács Katalin színművész vett részt az Új Színházból, mellettük Magács László, a Merlin Színház és Novák János a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója, valamint Szűcs Katalin Ágnes, a Criticai Lapok főszerkesztője kapott helyet.
 
A teátrum a produkciók nézettségének, illetve saját anyagi helyzetének megfelelően nyújt pénzügyi támogatást a nyertes alkotóknak - közölte Márta István, majd emlékeztetett: a tavalyi mezőnyből A Grönholm-módszer című előadás a nagy sikerre való tekintettel repertoárra került, és azóta is telt ház előtt megy.
 
Az Új Színház egyik múlt évadbeli bemutatója, a Szinetár Miklós rendezte Tisztújítás által kiváltott élénk szakmai vita adta a Gagyi vagy nem gagyi? című esszépályázat ötletét - tért át a másik kiírásra az igazgató. A hivatásos és nem hivatásos esszéisták számára közzétett felhívás arra a kérdésre várt feleletet, hogy a "gagyi" azaz üres, olcsó, hatásvadász elem bármely formai vagy tartalmi megjelenése tárgya, illetve eszköze lehet-e a művészetnek - mondta el az általa és Herner Dániel, a szinhaz.hu vezetője által kiírt pályázatról Márta István.
 
Mint megjegyezte, a felhívásra 12 esszé érkezett, az első helyért járó ötvenezer forintos pénzjutalmat Szemessy Kinga és Tara Andrea kapta megosztva.
 
A zsűri elnöki tisztét Karsai György klasszika-filológus, kritikus, egyetemi tanár látta el; a testületben helyet kapott Csáki Judit újságíró, kritikus, Gosztonyi János író, rendező, tanár, Hársing Hilda dramaturg, Márta István, Pethő Tibor újságíró, kritikus, valamint Szinetár Miklós is.
 
Korábban: