Eszenyi és Mikulčík játékában lubickolhatunk

A budapesti közönség régóta tudja, az Igyime Prága című, Eszenyiről szóló könyvben is olvasható volt, hogy a színésznő élettársa a Szlovák Nemzeti Színház fiatal művésze, Milan Mikulčík.
Őt többször is rendezte Eszenyi, így aztán szinte kézenfekvő volt, hogy előbb vagy utóbb együtt is bemutatkoznak színpadon.
Talán csak a nyelvi akadály miatt húzódhatott az "ügy", mert mint ahogy az is közismert, Enikő nem tud szlovákul, Milan nem tud magyarul. No, ezt az akadályt küzdötte le Dodo Gombár, a fiatal szlovák színházi és filmrendező, író, amikor Enikő és Milan számára megírta a laza füzérekből építkező tizenkét képet egy férfiről és egy nőről. A Mars és a Vénusz találkozásának tizenkét változatát.

A darab és az előadás legnagyobb erénye, hogy nem akar más lenni, mint ami. Szituációk sokasága, extrém helyzetek, váratlan pillanatok tömege csak arra szolgál, hogy két kiváló (színész)ember felfedezze önmagát, s bennük mi nézők is felfedezzük önmagunkat.

Dodo Gombár nemcsak jól ír, de minden bizonnyal keménykezű, erős akaratú rendező is. Eszenyi Enikő minden pillanatában hiteles, alakítása a színészi emberábrázolás mesterműve.
A női lélek és az örök clown ezernyi árnyalatát képes felsorakoztatni. Csak karnyújtásnyira van tőlünk Pintér Réka egyszerű, de mégis remek játszóterén, így szinte együtt éljük át játékának minden pillanatát.
Eszenyi a perzselő szerelmet, a dühödt féltékenységet akár játékkal, akár néma jelbeszéddel adja elő, csodálatos szubjektivitással teszi azt.
A színésznő bizonyára saját kelléktárából is sok mindent hoz az előadásba, de nyoma sincs az olcsó magamutogatásnak. Ez az előadás jó példája annak, hogy Eszenyinek igenis meg kell válogatnia, mit játszik el, és nincs arra szüksége, hogy az Egy csók és más semmi negédes szerepkörében szenvelegjen.

Milan Mikulčík egyenrangú partnere Eszenyinek.
Fantasztikusan jó színész. A vele egykorú (1997-ben végzett Pozsonyban) magyar színészekkel ellentétben őt (még) nem, rontotta el a siker.
A mi színészeinktől szokatlan energiával dolgozta ki szerepét.
Miután semmi értelme nem lett volna, hogy jól vagy kevésbé jól megtanuljon magyarul egy-egy monológot, így csak félszavakra hagyatkozik. Viszont annál többet fejez ki mimikája, mozgásművészete - mindkettőt magas fokon műveli.
Amikor például a nyílt színen ruhát cserélnek Enikővel, eszébe nem jut - mert intelligensebb színész annál -, hogy akár egy picikét is ripacskodjon.

Így aztán fantasztikus mértéktartásról tesz tanúbizonyságot, és a szerepet elvonatkoztatva nem várt magaslatokra emeli azt.
Az előadásban több abszurd, burleszki pillanat is van, de igen emlékezetes az, amikor eljátsszák, hogy véletlenül fordult be a színpadra az öltözőjük, ahol még nem kapták magukra a ruhájukat.
Milan zavarában a szmokingot vállfástul kapja magára, Enikő estélyi ruhája alól meg kiesni készül a be nem kapcsolt melltartó.

Ezek külsődleges dolgok, de ők ketten ezernyi érzéssel játsszák el, hogy most vége mindennek, le kell ereszteni a nem létező függönyt, sötétet kell kérni a világosítótól, a rendezőért kell kiabálni és a többi. Fergeteges jelenet, s szerencsére nem az egyedüli a maga nemében.

Eszenyi és Mikulčík játékában lubickolhatunk

Egyéb