Európa legrangosabb fesztiváljain játszik az egri színház

Színpad

A BITEF-en egy kísérleti produkció látható: a Hotel Európa, amely négy ország művészeinek koprodukciós előadása. Az egri Gárdonyi Géza Színház ugyanis két évig dolgozott az újvidéki Szerb Nemzeti Színházzal, a francia Rictus Színházzal és a nyugat-csehországi Chebi Színházzal a Quartet Európai Víziók nemzetközi projekten, mely az Európai Unió Kultúra programjának támogatásával zajlott. Az együttműködés azt kutatta: hogyan lehet színházat csinálni közös beszélt nyelv nélkül? Az egriek közül Nádasy Erika és Sata Árpád színművészek, valamint Jónás Péter dramaturg szerepel az alkotók között.
 

eger_gardonyigezaszinhaz_avelenceikalmar.jpg
A velencei kalmár

Ugyancsak szeptember 17-én az egri társulat a nagy hagyományú pilseni nemzetközi színházi fesztivál versenyprogramjában mutatja be A velencei kalmár című stúdióelőadását, Zsótér Sándor rendezésében. A darab fődíjat nyert már a 2009-es magyar stúdiószínházi fesztiválon, és ugyanabban az évben a pécsi POSZT-on is sikert aratott, majd megkapta a színikritikusoktól az évad legjobb rendezése díját.