Európai Színházi Unió Kolozsvárott

Színpad

Kolozsvár

Vasárnap, november 2-án kiállításmegnyitóval indult az Európai Színházi Unió 17. fesztiválja. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója este 7 órakor a színház emeleti előcsarnokában, Helmut Stürmer laudációjával megnyitotta Varga-Járó Ilona maszktervező reneszánsz ihletésű tárlatát.

 
Ezt követően, este fél 8-kor a színház nagytermében került sor a fesztivál hivatalos megnyitójára. Tompa Gábor köszöntője után, este 8 órától a közönség a Studio 24 - Compagnie Roger Planchon produkcióját, Ionesco: Amédée, vagy hogyan lehet tőle megszabadulni című előadását láthatta - tájékoztatott a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az előadás egy fantasztikus történet Amédéről, az íróról, aki tizenöt éve képtelen leírni egyetlen sort, és feleségéről Madeleine-ről, valamint egy hulláról, amellyel egy fedél alatt élnek. A hulla a holtak gyógyíthatatlan betegségében szenved - mértani haladványként növekszik. A darab folyamán annyira megnő, hogy szétnyomja az ajtót, a bútorokat, betölti a lakást. A történet a hétköznapiság és a banalitás borzalmas és csodálatos voltáról ad számot.
 
A vasárnapi előadást követően hétfőn, délelőtt 11 órától Roger Planchonról készült portréfilmet láthatnak a nézők a színház nagytermében. A vetítés után az érdeklődőknek lehetőségük lesz személyesen is megismerni a Studio 24 vezetőjét és a társulatot, ugyanis mindenki számára nyitott beszélgetésre kerül sor.
 
Az Európai Színházi Unió fesztiválját évről évre egy tagszínház rendezi, az unió életében most először két teátrum, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a bukaresti Bulandra Színház társszervezésében nyitotta meg kapuit. December 21-ig olyan neves művészek előadásait mutatják be a kolozsvári közönségnek, mint Giuseppe Massa, Egon Savin, Jacques Bourgaux, Matthias Langhoff, José Luis Gómez.
 
A fesztivál során a meghívott előadások mellett láthatóak lesznek a kolozsvári színház legjelentősebb produkciói: Csehov: Három nővér (rendező: Tompa Gábor), Puccini: Gianni Schicchi (rendező: Silviu Purcarete), az Andrei Serban rendezte Ványa bácsi, valamint a William Shakespeare: III. Richárdja Tompa Gábor rendezésében, ez utóbbi kolozsvári bemutatójára november 19-én kerül sor.
 
A részletes program
November 3. 20 óra
Eugene Ionesco: Amédée, vagy hogyan lehet tőle megszabadulni 
rendező: Roger Planchon
Studio 24 - Compagnie Roger Planchon, Franciaország
 
November 4. 20 óra
Giacomo Puccini: Gianni Schicchi
rendező: Silviu Purcarete
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
November 5. 19 óra
A. P. Csehov: Három nővér
rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
November 6. 19 óra
A. P. Csehov: Ványa bácsi
rendező: Andrei Serban
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
November 10-11. 20 óra
Herbert Achternbusch: Ella
rendező: Fernando Mora Ramos
Teatro da Rainha, Portugália
 
November 12. 19 óra,
A. P. Csehov: Három nővér
rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
November 19. 19 óra
William Shakespeare: III. Richárd - premier
rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
November 21-22. 19 óra
Giuseppe Massa: A szív belsejében
rendező: Giuseppe Massa
Teatro Garibaldi, Olaszország
 
November 23. 19 óra
William Shakespeare: III. Richárd
rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
November 25-26. 19 óra
William Shakespeare: A velencei kalmár
rendező: Egon Savin
Jugoszláv Drámai Színház, Belgrád, Szerbia
 
November 28-án. 19 óra
William Shakespeare: III. Richárd
rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
November 29. 19 óra
A. P. Csehov: Ványa bácsi
rendező: Andrei Serban
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
November 30-án. 19 óra
A. P. Csehov: Három nővér
rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
December 1-jén. 19 óra
William Shakespeare: III. Richárd
rendező: Tompa Gábor
Teatrul Maghiar de Stat Cluj
 
December 4-5. 19 óra
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
rendező: Jurij Kordonszkij
Bulandra Színház, Bukarest
 
December 6-7. 20 óra
Cervantes nyomán: Don Quijote
rendező: Jacques Borgaux
Compagnie AZAR, Franciaország
 
December 8-9. 20 óra  
Heiner Müller: Kvartett
rendező: Matthias Langhoff
Compagnie Rumpelpumpel, Franciaország
 
December 10. 19 óra
William Shakespeare: III. Richárd
rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház
 
December 13-14. 20 óra
Juan Mayorga: Az örök béke
rendező: José Luis Gómez
Teatro De La Abadía, Spanyolország
 
December 16-17. 20 óra
Comte de Lautréamont Maldoror dalai című műve nyomán: Isten, mint páciens
rendező: Matthias Langhoff
Compagnie Rumpelpumpel, Franciaország
 
December 20-21. 19 óra
Heiner Müller: Bonctan Titus Róma bukása
rendező: Alexandru Darie
Bulandra Színház, Bukarest