Évad az Évadban

Színpad

A fesztivál tavaly is nagy sikert aratott, hiszen a néző néhány nap alatt megnézheti az eddig nem látott előadásokat. Alkalmat ad arra is, hogy a közönség javaslatokat tegyen az évad legjobb színészére és előadására, melynek alapján az kiosztják a hagyományos Napsugár-díjakat. Az előadássorozaton ezúttal Drámaírói kerekasztalt is rendeznek. Közel félszáz kritikus, drámaíró, dramaturg találkozik április 19-20-án az egri színházban. A szakemberek értékelik a Katona József Kuratórium munkáját, valamint olyan témákat vitatnak meg, mint a trágárság a magyar színpadon, hogyan írjunk kortárs német drámát?, az eredeti adaptáció, és a siker ? a főszereplő jelenléte vagy hiánya a magyar színpadokon.

Először szervez nemzetközi színházi konferenciát a Gárdonyi Géza Színház. Az egri teátrumban április 22-én találkoznak a Szerb Nemzeti Színház, a francia Rictus Theatre, a lengyel stettini teátrum, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatói. A téma egy nemzetközi színházi fesztivál előkészítése.

Évad az Évadban
Program

? Tennessee Williams: A TETOVÁLT RÓZSA
Rendező: Szegvári Menyhért
Április 18. 19 óra

? Alexander Milne:MICIMACKÓ
Rendező: Görög László
Április 19. 11 óra

? Molnár Ferenc: A PÁL UTCAI FIÚK
Rendező: Görög László
Április 19. 19 óra

? Ödön von Horváth: DON JUAN MEGJÖN A HÁBORÚBÓL
Rendező: Radoslav Milenkovi?
Április 19.17 óra (stúdiószínpad)

? Georges Feydeau: A HÜLYÉJE
Rendező: Máté Gábor
Április 20. 19 óra

? Henrik Ibsen: KÍSÉRTETEK
Rendező: Blaskó Balázs
Április 20. 16.30 óra (stúdiószínpad)

? Ábrahám-Harmath-Szilágyi-Kellér:
3:1 A SZERELEM JAVÁRA
Rendező: Anger Zsolt
Április 21. 19 óra

? Parti Nagy Lajos: IBUSÁR
Rendező: Szegvári Menyhért
Április 21. 17 óra (stúdiószínpad)

? Johann Wolfgang Goethe: FAUST
Rendező: Csizmadia Tibor
Április 22. 19 óra

***

DESZKA ? EGER
Drámaírók és Színházak Kerekasztala
2006. április 19-20.

Április 19., szerda

11-13 óra

? KÉT KATONA: A KATONA JÓZSEF KURATÓRIUM ÉRTÉKELÉSE az idei pályázatról
? Előadások, nézőszámok ? Thuróczy Kati mérlege az első fordulóról

14.30-16 óra

? A TRÁGÁRSÁG A KORTÁRS MAGYAR SZÍNPADON
Háy János: A trágárság nyelve - irodalmi példák, környezet
? Kiss Csaba: A nemi szerv a színpadon ? trágárságtól a nyelvi obszcenitásig, tűréshatárok
? Bérczes László: Itt és ott - avagy ?trágár" szöveg a papíron és a színpadon (A ?Pityu bácsi fia" tapasztalatai Beregszászon és a budapesti Tháliában)

Április 20., csütörtök

10.30-12 óra

? HOGYAN ÍRJUNK KORTÁRS NÉMET DRÁMÁT?
Tasnádi István és vendégei: Bagossy László és Forgách András
12.30-14 óra
? A SIKER ? A FŐSZEREPLŐ JELENLÉTE / HIÁNYA A KORTÁRS MAGYAR DRÁMÁBAN Horváth Péter, és egy ?Főszereplő"

16.30-18.30 óra

? AZ EREDETI ADAPTÁCIÓ
Forgách András és Fábri Péter, Tompa Andrea

forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger