Évadkezdés a Mikroszkóp Színpadon

Színpad

(MTI) - Selmeczi Tibor csak az év végéig látja el a direktori feladatokat, ugyanis az igazgatás mellett "lehetetlen" írni, amire pedig nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a jövőben.
 
Az igazgató az új évad repertoárjáról kifejtette: két stand up produkcióval készülnek. Az egyiket tavasszal, még Sas Józseffel együtt hozták létre, a címe Szójjál be, ehhez jön szerda esténként a Duma parti, melyben Bagi Iván és Nacsa Olivér is fellép. A fiataloknak és a középkorosztálynak szólnak a Galla Miklós, Maksa Zoltán és Éles István nevével fémjelzett produkciók, ezeket keddenként láthatja a közönség.
 
 
"Élesé a retró kabaré Akar róla beszélni címmel, részt vesz a darabban rajta kívül Bach Szilvia, Nádas György, valamint Lorán Lenke. Galla Miklós a Paprikás rumli című produkció mellett egy angol nyelvű kabarét is színpadra állít, ebben is Varga Ferenc lesz a segítségére" - ismertette a terveket Selmeczi Tibor. Lesz Mikroszkóp Mulató is, amelyben Maksa Zoltán, Kokas Piroska és Szántó Szandra is feltűnik.
 
 
Beszámolt arról, hogy november végére tervezik Sas József visszatérését egy új bemutatóval, amely a "nagy öregekre", például Beregi Péterre, Böröczky Józsefre, Baranyi Józsefre, Karsai Istvánra épül majd, de feltehetően részt vesz benne az egész társulat.
   
Visszatérnek a színdarabok is a repertoárra: decemberben tűzik műsorra a Sartre-drámát, A tisztességtudó utcalányt, amelynek címszerepét Gregor Bernadett alakítja, az előadás rendezője Léner András lesz.
   
A színház előcsarnokában újra lesznek kiállítások, először a jászdózsai nemzetközi alkotótábor képeiből nyílik tárlat. A későbbi tervek között szerepel egy Agárdy Gábor-emlékkiállítás is.
   
A december végén esedékes direktorválasztás kapcsán Selmeczi Tibor "kiszivárgott hírekre" hivatkozva elmondta: "akadnak furcsa pályázók, még olyanok is, akik a magyar kabaré teljes átalakítását tervezik, megszüntetve annak pesti, polgári hagyományait".
 
 
Sas József volt igazgató az ülésen "nehéz időszakot" jósolt a teátrumnak, összefogásra és kemény munkára szólította fel a társulatot; szerinte ugyanis a színházat a megszűnés fenyegeti, ami a pesti kabaré végét is jelentené. Az évadnyitó társulati ülésen Sas József munkáját a már megszűnt, de erre az alkalomra "feltámasztott" Komlós János-emlékgyűrűvel ismerte el a társulat.
 
Sas József lemondott a teátrum vezetéséről, miután adócsalás miatt a Fővárosi Ítélőtábla felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.