Évadnyitó fesztivál valamennyi budapesti színház részvételével

Színpad

(MTI) - Bár a fesztivál hivatalos programja szombaton délelőtt kezdődik, már pénteken sem kell unatkoznia a színházszerető fővárosi közönségnek, ekkor tartja ugyanis nyílt napját a Radnóti Színház, és ekkor indul a Budapesti Operettszínház és a Thália Színház kétnapos Broadway Fesztiválja is.
    
Szombaton az Operaház előtti Port.hu Nagyszínpadra az elmúlt év előadásait és az új évad bemutatóit hozzák el a fővárosi teátrumok. A sort a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház nyitja Gyerekjátékok című előadásával, de itt lép fel a Nemzeti Táncszínház, a Centrál Színház, a Budapest Bábszínház, az Örkény Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Magyar Állami Operaház, a Honvéd Színház, a Magyar Színház, a Radnóti, a Bárka, a József Attila Színház, valamint a Vígszínház is.
 
   
Este hat órakor a Merlin Színház és a Fővárosi Önkormányzat elárverezi a Halhatatlanok Társulata örökös tagjainak 13 gránitba öntött lábnyomát - Benkő Gyuláét, Gábor Miklósét, Simándy Józsefét, Tolnay Kláriét, Tábori Nóráét, Bessenyei Ferencét, Sinkovits Imréét, Gregor Józsefét, Agárdi Gáborét, Zenthe Ferencét, Lukács Margitét, Havas Ferencét és Hofi Gézáét. A bevételt az Ódry Árpád Színészotthon támogatására fordítják majd. A lábnyomok kikiáltási ára 50 ezer forint.
   
A Liszt Ferenc téren felállított Alternatív Színpad ad helyet a független társulatok produkcióinak. A programok sorát a Térszínház nyitja majd reggel tíz órakor egy bukovinai székely népmesével. A Figurina Animációs Kisszínpadon használati tárgyak segítségével kelt életre két Grimm-mesét Fers Klára és Siklósi Gábor. Az este tízig tartó programsorozatban fellép többek közt az Alkalmi Kapcsolatok Társulása, a Szkéné Színház, a Radikális Szabadidő Színház, a Kompánia Színházi Műhely, a Hólyagcirkusz Társulat, valamint a Momentán Társulat. A Közép-Európa Táncszínház 20., jubileumi évadának záró produkciójával lesz jelen, háromnegyed hétkor pedig meglepetésvendégként a Debreceni Alternatív Színházi Szemle egyik díjazottja lép a deszkákra. Az esti programot Gergye Krisztián Társulata nyitja egy haláltánccal, majd Ladjánszki Márta Love to give (Szeress, hogy adhass) címmel lép fel Varga Zsolttal. A programok sorát a Hypnosis Puppet Company előadása zárja.
   
Az Új Színház az idén a Dalszínház utcában várja egész napos programsorozattal a színházbarátokat: itt etethetnek hattyút Bánsági Ildikóval és Takács Katalinnal, lesz mesesarok Pokorny Liával és Fodor Annamáriával, Vass György főzőshow-t ad, valamint az idén is lehet "örökbe fogadni" színészeket, és megtartják a tavalyi, nagysikerű Színész Simogatót is.
   
A Dob utcától a Hajós utcáig, az úgynevezett Színházi Korzón társulatok és alkotók várják információs pultjaiknál az érdeklődőket. Az Ágens Társulat standjánál például minidrámákat láthatunk, amelyekben az alkotók a megfélemlítés módszertanát próbálják "fülön csípni", a Természetes Vészek Kollektíva pedig pártot alapít, ami minden krízishelyzetre tudja a megoldást.
 
Idén minden fővárosi színház jelen lesz a fesztiválon, bár vannak olyan teátrumok, amelyek - mivel bemutató előtt állnak - a színpadi programokból nem tudtak részt vállalni - hangsúlyozta Magács László, a szervező Merlin Nemzetközi Színház igazgatója, hozzátéve, hogy összesen 55 színház vesz részt a különböző programokon, s nemcsak a nagyobb kőszínházak, hanem a független társulatok és színházak is bemutatkoznak.
   
Magács László úgy vélte: új fejezetet kell nyitni a színházak kommunikációjában. "Véget ért az a korszak, amikor a színész az előadás után hazament a művészbejárón. Fontos, hogy azonnali kapcsolat legyen a közönséggel. Ez külföldön bevett szokásnak számít, például gyakran rendeznek beszélgetéseket az előadások után" - mutatott rá az igazgató.
   
A Merlin a náluk fellépő társulatok mellett az úgynevezett "energia-projekttel" is jelen lesz a fesztiválon. "A Merlin Energia Dimenzió arról szól, hogy miként éljük úgy az életünket, hogy még a gyerekeinknek is legyenek esélyeik. Civil szervezetekkel, kulturális intézménnyel közösen hozzuk létre a programsorozatot, lesz biciklis divatbemutató, ökosztüm-show, vetítések, kiállítások" - emelte ki Magács László.